Crohn kór kezelése férgekkel


Baktériumkoktél gyulladásos bélbetegség ellen A fejletlen országok lakosságának nagy százaléka bélférgekkel fertőzött. Ezek a paraziták eddig ismeretlen módon védték meg a gazdaszervezetet a Crohn-betegségtől, és olyan más krónikus-gyulladásos megbetegedésektől, amelyek az iparosodott országokban egyértelműen gyakrabban fordulnak elő. Amerikai orvosok azt állapították meg, hogy a paraziták jótékonyan befolyásolják a bélflóra összetételét. Egérkísérletek, és fertőzött emberek férgekkel való kezelés előtt és után elvégzett baktérium-analízise azt mutatta, hogy a paraziták a bélbaktériumok két csoportjában változtatták meg a csíraszámot.

Nő az érdeklődés a féregterápia iránt Tátrai Péter Vannak már olyan kísérleti eredmények, amelyek alapján a "féregoltás" védhet az allergiás és autoimmun betegségektől. Pritchard még ben végzett bizarr önkísérlete nem az önsanyargatás, hanem a tudományos érdeklődés megnyilvánulása volt.

Bélgyulladás kezelése parazitákkal

Amikor ugyanis az as években Pápua-Új Guineában járt, Crohn kór kezelése férgekkel, hogy a Necator americanus nevű, bélben élősködő horogféreggel lásd az alsó képen fertőzött őslakosok körében jóval ritkábban fordulnak elő az olyan allergiás Crohn kór kezelése férgekkel autoimmun jellegű kórképek, mint a szénanátha, Crohn kór kezelése férgekkel asztma vagy a gyulladásos bélbetegségek, amelyek a nyugati világban egyre növekvő számú embert kínoznak.

Egyre több a klinikai vizsgálat A féregterápia klinikai vizsgálata egyelőre világszerte gyerekcipőben jár. Az első kontrollált vizsgálatokat a es évek második felében végezték, döntően gyulladásos bélbetegségben fekélyes vastagbélgyulladás, Crohn-betegség szenvedőknél. Azóta évről évre egyre több kórkép esetében vizsgálják a terápia hatásosságát.

Legutóbb az amerikai Winsconsin Egyetem és a dániai Koppenhágai Egyetem kutatói jelentették be, hogy idegsejteket elpusztító immunsejtek okozta sclerosis multiplexben szenvedőknél fogják vizsgálni, hogy a férgek miként befolyásolják a betegség lefolyását.

Crohn kór kezelése férgekkel

Ugyanilyen vizsgálatot tervez Pritchard is lásd a clinicaltrials. A férgek allergiás betegeken is segíthetnek. David Pritchard elmélete szerint a pápua-új guineai őslakosok körében az allergiás válasz eredetileg a férgek leküzdésére fejlődött ki, a férgek azonban megtalálták a módját, miként tudják az immunrendszert a túlélésük érdekében takarékra állítani.

A férgekkel fertőzött emberek ezért kevesebb allergiás tünetet mutatnak. A tudós meggyőződése, hogy az ellenőrzött körülmények között előidézett, korlátozott mértékű féregfertőzés segíthet kivédeni a téves, eltúlzott immunreakcióval járó betegségek kialakulását.

A krónikus gyulladásos bélbetegségek kiváltó oka a mai napig ismeretlen. Nyilvánvalóan a betegség alakulásában szerepet játszó tényezők közé tartozik a bélflóra, valamint a táplálkozás — ami a terápia két kulcsfontosságú eleme lehet. A holisztikus természetgyógyászati diagnosztika olykor meglepő eredménnyel szolgál.

A tudós kis mintaszámú vizsgálattal igazolta is hipotézisét. Egy 30 allergiás beteget érintő klinikai próbában a résztvevők felének placebót adott, 15 résztvevőt viszont ténylegesen megfertőzött fejenként 10 féreglárvával.

protozoan paraziták ppt platyhelminthes turbellaria fajok

Utóbbiak különösebb panaszról nem számoltak be, viszont az immunválasz szabályozásában kulcsszerepet játszó T-sejtjeik a kontrollcsoporténál kimutathatóan kevesebb gyulladásos jelmolekulát termeltek, ami arra utalt, hogy a férgek hatékonyan megkezdték az immunrendszerük "lehalkítását".

A férgeket kapók allergiás tünetei olyan látványosan enyhültek, hogy rövidesen a placebo-csoportba osztott betegek is követelni kezdték a férgeket.

Judit története a Crohn-betegséggel

Áruba bocsátott fekália Az első sikeres eredményeket követően a féregterápia hatékonyságának híre futótűzként terjedt az allergiás és autoimmun betegek berkeiben. A legkülönösebb talán annak a mindenre elszánt amerikai páciensnek, Jasper Lawrence-nek a története, aki régóta szenvedett súlyos asztmától és allergiától, ezért nem sajnálva a fáradságot, egészen Kamerunig utazott, hogy ott a horogféreg-lárváktól hemzsegő falusi latrinákban mezítláb pacskolva összeszedje magának a parazitákat.

Hazatért, s következő tavasszal Crohn kór kezelése férgekkel tapasztalta, hogy az addig őt gyötrő allergiás tünetek elmaradtak. Ezután - kiváló üzleti érzékkel, ám törvénybe ütköző módon - belevágott a féreglárvák árusításába, melyeket saját székletéből izolált s állítása szerint a szállítás előtt fertőtlenített. Lawrence-t hamar nyakon csípték a hatóságok, ám közben a féregterápia hivatalos kutatói sem lustálkodtak, és az élősködők ma már több allergiás és autoimmun betegségben - lisztérzékenységben, gyulladásos bélbetegségekben és szklerózis multiplexben - klinikai kipróbálás alatt állnak.

:: Keresés - InforMed Orvosi és Életmód portál ::

A legtöbben bizakodva várják ezek eredményeit, ám hallani aggályosabb hangokat is. Az ellenzői szerint túl kockázatos A féregterápiának komoly ellentábora van. Az ellenzők emlékeztetnek arra, hogy ha egy gyerekben 25 féreg élősködik, az már súlyos vérszegénységet és fejlődési elmaradást okoz, ráadásul az immunrendszer tompítása által az áldozat fogékonyabbá válik az egyéb fertőző betegségekre.

Mi a Crohn betegség? A Crohn betegség az emésztőrendszer krónikus gyulladásos betegsége, mely ismeretlen eredetű. Többnyire a vékonybél és a vastagbél érintett, de bizonyos esetekben a tápcsatornára, a nyelőcsőre és a gyomorra is kiterjedhet. A betegség krónikus lefolyású, ami azt jelenti, hogy nem gyógyítható, a terápiás kezeléseknek köszönhetően azonban a tünetek enyhíthetők, egyes esetekben pedig huzamos ideig tartó panaszmentesség is elérhető.

Szerintük várni kellene addig, amíg a Crohn kór kezelése férgekkel trükkjének molekuláris részleteit jobban megismerjük, s az élő férgek helyett célzottan csak az immunválasz-elnyomó molekulákat kellene bejuttatnunk. Bár az eljárás ígéretes voltát általában annak kritikusai is elismerik, hozzáteszik: az élőférges "beoltás" inkább csak az első lépés lehet a végleges megoldás felé, amint a biztonságos himlőoltás is idővel felváltotta az esetek 98 százalékában hatékony, ám a maradék 2 százalékban halálos - tehát a mai mércénkkel mérten elfogadhatatlanul kockázatos - elődjét, a himlős varral történő immunizációt.

Az immunrendszer antitesteket termel a bélrendszer szövetei ellen

Miért baj, hogy nem vagyunk férgesek? A jelenség az évtizedekkel ezelőtt felvetett és azóta többször finomított ún. Ismert, hogy az immunrendszer számos vonásában rokon az idegrendszerrel: amikor az újszülött megszületik, mindkettő igen fejletlen.

talajban terjedő helminth fertőzések ascariasis trichuriasis

Csak a világról szerzett tapasztalatok révén válnak működőképessé, és a korai életszakaszban szerzett benyomások mindkét rendszer egészséges fejlődése szempontjából meghatározók.

Így többek között egy állandóan bekötött szemű csecsemőnek nemigen alakulna ki ép látása; de hasonlóképpen, ha az immunrendszert megfosztják azoktól az ingerektől, amelyekhez az évmilliók során hozzászokott, fejlődése zavart szenved, s reakciói könnyen rossz vágányra tévednek. Az evolúció útján az ember mindvégig ki volt téve a benne élősködő parazitáknak, köztük jó néhány bélben élő féreg állandó támadásának. Az immunrendszerünk erre a helyzetre lett "kalibrálva": az immunválasz karmestereiként működő ún.

fergektol, mit kell tenni hogyan lehet azonosítani a parazitákat a testben

Ellenkező esetben Crohn kór kezelése férgekkel védelmet nyújtó immunsejtek a későbbiekben hajlamosak lesznek ellenünk fordulni.

Azonban a nyugati civilizációban a higiéniás viszonyok javulása és Crohn kór kezelése férgekkel közegészségügy fejlődése ahhoz vezetett, hogy a gyerekek egyre kevesebb kórokozóval és parazitával érintkeznek, egyre kevesebb fertőző betegségen esnek át. Ez egyfelől áldás, hiszen a gyermekhalandóságot ily módon drámai mértékben sikerült Crohn kór kezelése férgekkel másfelől viszont úgy tűnik, hogy a túlzottan higiénikus környezetből azokat a kevésbé veszedelmes baktériumokat és férgeket is kiebrudaltuk, amelyek nélkülözhetetlenek volnának az immunrendszer megfelelő "betanításához".