Iszap féreg


Magyarra átültette és kibővítette: dr. Kotlán Sándor. A fonálférgeket életmódjuk, tartózkodási helyük szerint két nagy csoportra, úgymint a szabadonélő és az élősködő életmódot folytatók csoportjára iszap féreg. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy a fonálférgeknek ilyen két csoportra való széttagolása pusztán a gyakorlati igények vagy kényelmi szempontok figyelembevételével indokolható.

Kerekesférgek

Felépítésük és bonctani sajátosságaik fereg foga rag az összes fonálférgek szerves egészet alkotó csoportnak tagjai, melyek közt egyrészt szabadonélő, másrészt élősködő állatokat találunk, éppen úgy, mint sok más állatcsoportban.

Amíg az ú. Kétségtelen dolog, hogy az élősködő fonálférgek hosszú idők folyamán a szabadonélőktől származtak le; a szabadonélő fonálférgek tetemes számának élősködő fonálférgekké való átalakulása csak lassan, fokozatosan következett be. Erre utal egyebek közt az a körülmény is, hogy az élősködő fonálférgek közt számos olyan fajt ismerünk, mely fejlődése során átmenetileg következetesen szabadon él.

A fonálférgek igen kevés kivételtől eltekintve megnyúlt, fonál- orsószerű- vagy hengerestestűek, hosszuk nem ritkán vastagsági átmérőjüknek sok százszorosát teszi, keresztmetszetük mindig köralakú.

Kültakarójuk a különböző fajok szerint változó vastagságú és szerkezetű, iszap féreg tüskeszerű képleteket is viselő cuticulá-ból és az utóbbit kitermelő, iszap féreg szövetrészekből, az ú. A subcuticula a test üre felé szabályos elrendeződésű lécek vagy gerendázatok alakjában kiemelkedik: egy-egy ilyen kiemelkedés, az ú.

sörte férgek gyógyszer férgek a tüdőben

Az oldalmezők és középvonalak közt a hosszanti irányban helyezkedő izomsejtekből felépített izomzat foglal helyet. Ennek az izomzatnak segítségével csak kígyózó mozgást végezhet a fonálféreg; teste összehúzódni és kinyúlni nem tud.

I. OSZTÁLY: FONÁLFÉRGEK (NEMATODA RUD.)

Testüknek mellső végén van a szájnyílás, melyet vagy ú. A szájnyílás igen gyakran közvetlenül az izmos háromosztatú nyelőcsőbe folytatódhat, számos fajnál azonban a szájnyílás és a nyelőcső közt iszap féreg garat, a szájtoknak nevezett üreg tűnik fel.

iszap féreg ektoparaziták meghatározása biológia

Ennek külső pereméből, sokszor tetemes vastagságú oldalfalából vagy alapjából változó alakú és nagyságú, fogszerű képletek emelkednek ki, amelyek mint állandó bélyegek a fajok meghatározására kiválóan alkalmasak. Egyik-másik csoportnál a nyelőcső a bélbe való átmenetel előtt sajátságos és ugyancsak háromosztatú zárószerkezettel van ellátva.

A test végén vagy közel ahhoz található a végbélnyílás, amellyel a bélcsatornának a rövidebb-hosszabb végső része, a cuticulával bélelt végbél a külvilágra nyílik.

Tartalomjegyzék

Rendszerint a nyelőcső középső harmadának magasságában, a nyelőcsövet gyűrűalakban körülfoglalva található a központi idegrendszer, az ú. Itt rendesen hatalmas ganglionsejt-csoportok sorakoznak körben egymás mellé.

belfergek kezelese otthon

Ezekből a test egész hosszán a középvonalakban hátrafelé végigfutó idegnyúlványok indulnak ki. Míg előrefelé ugyancsak az ideggyűrűből kiindulva, iszap féreg 6 idegnyúlvány halad, melyek mindegyike egy-egy feji papillában, mint tapogató érzékszervben a szájnyílás körül végződik.

Hasonló idegvégződések főleg a szabadon élő fonalférgek-nél a test felületén nagyobb számban is találhatók elszórva. Kiválasztórendszerük változatos kialakulású; egyes fajokban különleges mirigyes szervek végzik a kiválasztást, másoknál e célra iszap féreg a test egész hosszán át, az oldalmezőkben végigfutó s rendszerint a test elülső harmadában egyetlen nyílással a külvilágra nyíló csatornarendszer szolgál.

A fonálférgek csaknem kivétel nélkül váltivarúak. A hímek csíraszerve a rhachisból kiinduló, csőszerű képlet, melynek vezetéke a végbélnyílással közösen nyílik a külvilágra.

giardia ag Hel féregkészítmények

A hímnek farki végén, főleg az élősködő életmódot folytató fonálférgeknél igen gyakoriak az ú. A női ivarmirigyek ugyancsak csőszerűek; a petefészekből kiinduló petevezető végeredményben a fajok szerint változó szerkezetű méhbe folytatódik, melynek nyílása gyakran a test végén, számos fajban azonban a test iszap féreg vagy éppen az elülső harmadban található.

A méhnek hossza, tágassága, kanyarulatainak száma a benne felhalmozódó petéknek iszap féreg szerint a különböző fajokban más és más lehet.

Ormányosférgek – Wikipédia

De változó viszonyokat találunk a petéknek a méhen belül való fejlődése tekintetében is. Vannak fajok, amelyek méhében a fejlődésnek igen alacsony szakán álló peték vannak felhalmozva s az utóbbiak ilyen kezdetleges fejlettségi stádiumban is ürülnek ki a külvilágra.

Ezeket ovipar fonálférgeknek nevezzük. Az embryonális fejlődés ebben az esetben a petéknek a külvilágra jutása után kedvező viszonyok nedvesség és hőmérséklet fennforgása esetén a fajok szerint más-más idő alatt fog bekövetkezni.

  1. A gyűrűsférgek | Pannon Enciklopédia | Kézikönyvtár
  2. Emberi helminthiasis kezelés
  3. A Wikimédia Commons tartalmaz Ormányosférgek témájú médiaállományokat és Ormányosférgek témájú kategóriát.
  4. Baba paraziták kezelési áttekintése
  5. Morfológia[ szerkesztés ] Testalkatuk változatos.
  6. Férgek szalag kezelés

Ilyen fonálférgek pl. Számos fonálféreg-faj magzati fejlődése már a méhen belül indul meg, azaz a méhből kijutó iszap féreg a barázdálódás iszap féreg szakaszait tüntetik fel.

Ezeket ovovivipar fonálférgeknek nevezzük. Ebben az esetben a magzati fejlődés esetleg már a méhen belül, vagy pedig a méhből való kijutás után iszap féreg befejeződik, azaz a féregalakú, mozgó magzat kialakulása után el is hagyja a pete burkait. Ilyen a bányaféreg Ancylostomakülönböző Strongylia-fajok fejlődése. Végül vannak olyan fonálférgek is, amelyek méhében az embryonális fejlődés minden szakaszát feltüntető peték, sőt nagyrészben már szabad magzatok is vannak.

Bél-Trichinella Trichinella spiralis Owen hím és nőstény. Betokolt Trichinella-álcák sertés izomzatában. Koflán rajza. Ezeket elevenszülő vivipar fonálférgeknek nevezzük.

Külső parazitaellenes készítmények - csak egyszerűen (1. rész)

Idetartozik pl. A fonálférgek petéinek alakja, nagysága, szerkezete az egyes fajokra nézve igen jellemző sajátságokat tüntet fel, úgyhogy egyes fonálférgekkel való fertőzöttségnek kiderítése éppen a petéknek iszap féreg útján ejthető meg.

Igen változatos módon folyik le a petékből kibújt féregalakú magzat további, ú. Ez lehet részint közvetlen Ascaris, Trichuris, Oxyurisrészint bizonyos ideig szabadon éléssel és iszap féreg köztigazdával kapcsolatos. A postembryonális fejlődés során a iszap féreg az ivarérettség eléréséig többször vedlenek.

A legtöbb fonálféreg négyszer iszap féreg. Csak egyetlen család képviselőinél tapasztaljuk a fejlődésnek azt a sajátos módját, hogy szabadonélő váltivarú és erre szűzen szaporodó parasitikus egyedek következnek egymásután.

Ezt a jelenséget heterogoniá-nak nevezzük. Erről a következőkben, egyes fajok felsorolása alkalmával még meg fogunk emlékezni.

iszap féreg szerves paraziták

A fonálférgek rokonsági viszonyaival és iszap féreg, főleg a legutóbbi iszap féreg alatt, számos kutató foglalkozott. E kutatások eredményeképpen derült ki az, mint erre Baylis és Daubney rendszertani munkájukban rámutatnak, hogy a fonálférgek legősibb formáinak a három ajakkal felruházott Ascaroideákat kell tartani.