Egyelőre marad a 30%-os támogatás a lakástakarékon

lakástakarékon

A lakástakarékok esetében, egyelőre nem szüntették meg az állami támogatást, így az alanyi jogon jár mindenkinek. Ez azt jelenti, hogy függetlenül attól jár mindenkinek, hogy fizet-e adót vagy sem. A szerződéskötés dátuma számít minden esetben, tehát nem naptári évben számítanak semmit sem a lakástakarékoknál. Itt tehát mindig a megtakarítás éveiben érdemes gondolkodni. Mindig a havi rendszerességű megtakarítás a lényeg a befizetéseknél, így ezt csak olyan érdeklődőknek érdemes megkötniük, akik biztosak abban, hogy minden hónapban tudják fizetni a megtakarítás havi összegét.

A lakástakarék portál a Fundamenta, az OTP Lakástakarék, az Erste és az Aegon ajánlatait is megjeleníti, így érdemes talán ezen a portálon utána nézni az egyes szerződéskötési lehetőségeknek. Nagyon nagy különbségek láthatók már a szerződéskötési díjakban is. A 30%-os állami támogatásnál nagyon fontos, hogy mindig a megtakarítás évére vonatkozó összeget maradéktalanul kiegyenlítsük. Egy 20 000 forintos szerződés esetében ez 240 000 forintot jelent a 12 hónapra. Ha a vállalt összegen felül is befizetünk a megtakarítási számlára, arra már nem adja meg az állam a segítséget, hiszen azt maximalizálták 72 000 forintra. Ha ezen felül, tehát a 240 000 forinton felül is érkezik befizetés, akkor arra maximum 0,1-1% kamat jár, ami tulajdonképpen a betéti kamat. Lakástakarékpénztári szerződéseknél mindig érdemes csak azt az összeget befizetni, amelyet a szerződésben is vállaltunk.

Mikor kapjuk meg a teljes állami támogatást? Jó pár esetben igen, ezek a következők. Ha minden hónapban határidőre befizetjük a 20 000 forintot, ha félév elején egy összegben teljesítjük mind a 240 000 forintot. Ha valaki teljesen rendszertelenül fizetgeti be év közben a 20 000 forintokat akkor 69 000 forint körüli támogatást fog kapni. Akik pedig úgy döntenek, hogy az év végén egy összegben fizetik be a 240 000 forintot azok összesen 18 000 forint állami támogatást fognak kapni, még akkor is, ha éves szinten stimmelt a befizetés összege. Minden esetben az úgynevezett 25 százalékos szabályt alkalmazzák, azaz mindig az adott negyedévre adják a 25 százalékos támogatást. Ha év végén fizetjük be az összeget, akkor a legnagyobb a veszteségünk.