8 ikonikus karakter, akinek az eredeti színészét leváltották – és az eredmény katasztrofális lett Az ikonikus karakterek világában néha drámai változások történnek, amelyek nem mindig találják meg a közönség tetszését. Íme nyolc olyan eset, amikor a kara

Előfordul, hogy a sors furcsa fintora vagy éppen egy emberi hiba következtében egy színész helyére másik lép, aki az általa megformált legendás karaktert képviseli. Összegyűjtöttük azokat a figyelemre méltó eseteket, amikor ez a váltás különösen szerencsétlenül alakult.

A Robotzsaru a tipikus franchise-ok sorát gazdagítja, ahol minden egyes folytatás egyre gyengébbre sikerült, mint az előző. A harmadik epizódra már alig maradtak szerethető elemek az egykor szellemes és okos fasizmusparódiából. A helyzetet tovább súlyosbította, hogy az ikonikus Alex Murphy-t, akit a nagyszerű Peter Weller alakított, egy lényegesen felejthetőbb figura, Robert John Burke váltotta fel. Azóta Hollywoodnak nem sikerült visszaadnia a Robotzsaru-filmek varázsát, így a sorozat mára a feledés homályába merült.

Gus van Sant kísérletező hozzáállását a filmkészítéshez nagyra értékeljük. Ám ez nem jelenti azt, hogy az ikonikus rendező sosem lőtt volna óriási bakot. Ez történt 1998-ban is, amikor eldöntötte, hogy snittről snittre, sorról sorra újraforgatja Alfred Hitchcock legendás Psychóját. Minden a helyén volt, csupán az ihlet hiányzott. Ez pedig nem volt igaz senkire olyannyira, mint Vince Vaughnra, aki azt az áldatlan feladatot kapta, hogy játékával fel kellett érnie Anthony Perkinséhez a sorozatgyilkos Norman Bates szerepében. Ő pedig csúfos kudarcot vallott a hálátlan feladatban, amibe valószínűleg még nála tehetségesebb színészek bicskája is beletört volna.

Hogyan lehetne Jim Carrey-t bárkire cserélni? Hát, leginkább sehogy. Ezt a tényt már A Maszk fia és a Dumb és Dumber előzményfilmje is világosan megmutatta. Harry karaktere már az első filmben is irritálta a kifinomult ízlésű nézőket, de a Dumb és Dumber varázsa a blőd humornak és a Carrey-féle őrült energiának volt köszönhető, ami végigvitte a filmet. Az előzményfilm viszont sajnos teljesen lemondott erről a varázslatról: helyette csak kínos poénok, abszurd fordulatok és, ami a legrosszabb, unalom várta a nézőket.

A legendás Richard Harris még azelőtt elhunyt, hogy a Harry Potter második része a mozikba került volna, így a harmadikban már a szintén zseniális Michael Gambon játszotta Dumbledore professzor. A színész és a kreatívok azonban meglehetősen mellélőttek a karakterizációval. A könyvekben és az addigi filmekben nyugodt, összeszedett igazgató helyett egy zizzent, zavaróan agresszív méregzsákot láttunk: a váltás annyira éles és fájdalmas volt, hogy azóta már mémesedett is.

Ha valaki a kilencvenes években nőtt fel, aligha kerülhette el, hogy beleszeressen A múmia-filmek bátor, találékony és szellemes Evelynjébe, akit Brendan Fraser elbűvölő karaktere mellett láthattunk. Rachel Weisz ragyogása a vásznon valóban felejthetetlen volt, de sajnos a 2008-as folytatásban Maria Bello nem tudta visszahozni azt a varázslatot, amely a korábbi filmeket jellemezte. A második rész végül egy közepes, akciódús mulatsággá vált, ahol Bello és a többi szereplő is csak a háttérbe szorult, és egyikük sem tudott igazán kitűnni a tömegből.

Valami varázslat abban is van, ahogy a Harry Potter-filmek megidézték J. K. Rowling szinte bájosan átlátszó és mezítlábas rasszizmusának szellemét Lavander Brown karakterábrázolásában. A szereplőt az első pár filmben egy fekete színész (Jennifer Smith) játszotta a háttérben, azonban amikor A félvér hercegben nagyobb szerepet kapott - és Ron Weasley-vel is összejött - a készítőket hirtelen elkezdte zavarni a karakter bőrszíne, így gyorsan le is cserélték egy fehér színésznőre (Kathleen Cauley). A gyomorforgató üzenet egyértelmű: ne feledjétek gyerekek, a fajkeveredés rossz!

Ed Skrein csupán rövid időre öltötte magára Daario Naharis köpönyegforgató zsoldosának szerepét a Trónok harca harmadik évadában, de már ezalatt is jelentős benyomást tett a nézőkre. A titokzatos megjelenésű, kissé félelmetes színész képes volt arra, hogy Daariót egy vonzó, mégis zavarba ejtő karakterré formálja. Minden egyes megjelenésével egy újabb kérdést vetett fel: vajon mi járhat ennek az embernek a gondolataiban? Azonban a következő évadban Michael Huisman vette át a szerepet, aki bár szintén nem volt tehetségtelen, sokkal klasszikusabb sármmal közelítette meg a karaktert, bemutatva annak egy veszélytelenebb, szinte kiskutyaszerű verzióját.

Linda Hamilton ikonikus karakterét Lena Headey próbálta meg életre kelteni a rövid életű Terminátor-sorozatban, és bár nem mindenki volt teljesen elégedett az eredménnyel, neki sikerült hitelesen megjeleníteni a robotirtó kemény női szerepét. Ezzel szemben Emilia Clarke, a Trónok harca sztárja, a 2015-ös, hírhedten gyenge Genisysben alakította a főszereplőt, de sajnos a teljesítménye inkább eltüntette a karakter valódi erejét, mintsem kiemelte volna azt. Hamilton a 2019-es Sötét végzet című filmben tért vissza a Terminátor-univerzumba, de csak hosszú győzködés után, ami azt mutatja, hogy a franchise iránti elköteleződés nem volt könnyű feladat. Szerencsére a Sötét végzet már egy fokkal ígéretesebb lett, mint a korábbi próbálkozások.