**Abszint, a Zöld Tündér – Kalandos Utazás a Bolhapiac Kiskanáljától a Múzeumig** Egyszer volt, hol nem volt, egy színes bolhapiac szívében, ahol a régmúlt tárgyai meséltek a múlt titkairól. Itt, a napfényben csillogó kiskanál egy elfeledett kincset rejt

Képzeld el, hogy egyszer csak a kezedbe akad egy különös, régi kiskanal, amelynek formája és története azonnal megragadja a figyelmedet. Vajon építenél erre a kincsekre egy múzeumot? Marie-Claude Delahaye, a francia biológus, pontosan így tett. Egy bolhapiacon rátalált egy fura tárgyra, amely annyira elbűvölte, hogy végül nem csupán könyvek írására, hanem egy teljes múzeum megnyitására is szentelte magát. Az Abszint Múzeum, amely Auvers-sur-Oise városában található, most már a szenvedélyének és kreativitásának emlékműve. Kis Zsuzsa a múzeum alapítójával és tulajdonosával folytatott beszélgetésében felfedezhetjük, hogyan lett egy egyszerű kiskanalból egy egész kulturális intézmény.

A Párizs közelében található Auvers-sur-Oise különleges múzeumával már régóta szemeztem, hiszen az abszint köré épített kiállítás igazán lenyűgözőnek ígérkezett. A tárlaton finom kidolgozású tárgyakat, korabeli plakátokat és érdekes festményeket csodálhattam meg, mindezek mellett pedig egy alapos és meglepő korrajz is várta a látogatókat. Az élményeim során találkoztam a múzeum alapítójával, aki egy igazán izgalmas személyiség volt, és aki a hely szellemiségét még inkább életre keltette.

Marie-Claude Delahaye biológiai tanulmányait Montpellier-ben végezte, majd Párizsban, az orvosi egyetemen vált egyetemi docenssé, ahol sejtbiológiát oktatott az elsőéves hallgatóknak, miközben aktívan részt vett kutatómunkában is. Szabadidejében azonban nemcsak a laboratóriumban töltötte idejét, hanem a bolhapiacok izgalmas világát is felfedezte. 1981-ben egy különös árusnál rábukkant egy furcsa, lyukas kanálszerű tárgyra, amely azonnal felkeltette figyelmét. Amikor megkérdezte az árust, az valami elmosódottat mondott az abszintról, amelyről azt állította, hogy az emberek megőrülnek. Marie-Claude kíváncsisága az ismeretlen tárgy és a körülötte lévő titokzatos téma azonnal megragadta, és elindította egy új felfedezésekkel teli kaland felé.

Nem sokkal később pedig már nemcsak abszintos kanalakat gyűjtött, de a témát is elkezdte kutatni.

Az abszint egy különleges, magas alkoholtartalmú égetett szeszesital, amelynek alkoholtartalma 45-75% között mozog. Ezt az aperitifet (nem összetévesztendő a likőrökkel) fehér ürömfűből (franciául: absinthe), ánizsból, római édesköményből, valamint különféle fűszernövényekből, például izsópból és csillagánizsból készítik. Az elkészítési folyamat során a lepárlás és szűrés révén eltűnik az ürömfű kesernyés íze, viszont a tujon tartalma megmarad, ami az abszint karakterének egyik kulcseleme. Érdekesség, hogy az igazi abszint nem keserű, és akár cukor hozzáadása nélkül is élvezhető. A színét általában zöld árnyalat jellemzi, amely lehetőleg természetes úton alakul ki, de néha átlátszó is lehet. Magas alkoholtartama miatt jellemzően vízzel hígítva fogyasztják, ami még gazdagabb ízélményt nyújt.

Az abszint története a XVIII. század végére nyúlik vissza, és a svájci Neufchâtel kanton az otthona. E szellemi nedű születése egy Henriod nevű hölgyhöz köthető, aki a helyi növényekből készített egy gyógyhatású főzetet. Egy francia orvos, aki a környéken élt, valószínűleg továbbfejlesztette a receptet, bár ezt a tényt néhányan vitatják. A végső formát azonban egy helyi kereskedő, Daniel-Henri Dubied és partnere, Henri-Louis Pernod adta meg, akik elsőként kezdték el kereskedelmi forgalomba hozni a italt. Pernod 1805-ben a franciaországi Pontarlier-ba költözött, ahol megalapította saját vállalkozását. Az általa gyártott Pernod Fils abszint hamarosan a legkeresettebb márkává vált, egészen addig, amíg a termék forgalmazását be nem tiltották.

Marie-Claude Delahaye-t szinte elragadta az a különleges világ, amelyet felfedezett a párizsi könyvtárak mélyén végzett kutatásai során. Ezek a helyek nem csupán tudással gazdagították, hanem a bolhapiacokon való barangolás során egyedülálló abszintoskanál-gyűjteményt is formáltak. Ahogy egyre mélyebbre merült az abszintfogyasztás titokzatos rituáléjának tárgyaiban, úgy bővült a gyűjteménye: talált poharakat, egy elegáns abszintcsapot, amely lehetővé tette, hogy többen egyszerre élvezhessék a víz cukron át történő csöpögtetésének varázsát, valamint a különféle abszintmárkák szemet gyönyörködtető üvegeit, címkéit, reklámplakátjait és újságillusztrációit. Ezek az inspiráló elemek egyenes utat nyitottak a képzőművészet, az irodalom, a zene, s végül a filmek világához, amelyeken keresztül az abszint kultúrája még szélesebb körben bontakozhatott ki.

"A kutatásaim során felfedeztem, hogy számos olyan tárgy és írás létezik, amelyek az abszintot társadalmi és kulturális jelenségként elemzik" - mesélte. "Kezdetben senki sem gyűjtötte ezeket, senki sem ismerte a jelentőségüket. Az én kollekcióm viszonylag gyorsan jelentőséggel bírt, ezért elkezdtem ideiglenes kiállításokat szervezni. Az abszint volt az első olyan alkohol, amelyet több mint 100 évre teljesen betiltottak. A kiállításaim révén a különböző függőségek megelőzésével foglalkozó szervezetek rájöttek, hogy a kíváncsiság felkeltése egyben az alkoholizmus ellen folytatott kampányaik támogatását is szolgálja."

1983-ban jelent meg Marie-Claude Delahaye első könyve Abszint, a zöld tündér története címmel, és meglepően nagy visszhangot keltett, elnyerte vele a francia Orvosi Akadémia díját. A sajtó is felkapta a témát, a híre a francia határokon túlra is eljutott, egy japán tévéstáb 1984-ben az otthonában forgatott. A nyolcvanas évek a kollekció további bővítésével, kutatással, kiállításokkal, interjúkkal telt, 1990-ben második könyve is megjelent. Egyszer egy Chatou-ban rendezett tárlat után ellátogatott barátaival Auvers-sur-Oise-ba, hogy megtekintse a Van Gogh fivérek sírját a helyi temetőben.

Ekkor jöttem rá, hogy igazából az abszint aranykorában élünk. Éppen láttuk, hogy az Auberge Ravoux, ahol a festő utolsó napjait töltötte, felújítás alatt áll, és 1993 szeptemberében újra megnyitja kapuit. Észrevettem azt is, hogy a kastélyban is komoly felújítások zajlanak, és az új, interaktív tárlat, amely az impresszionisták világába invitál, 1994-ben debütál. Közben akadt egy eladó kis ház a kettő között. Ekkor hirtelen megvilágosodtam: miért ne alapítanék egy múzeumot? Korábban sosem gondoltam arra, hogy így alakul az életem. A ház kicsi volt, kert nélkül, de a mellette lévő épület ugyan rossz állapotban volt, de rendelkezett egy csodás kerttel. Néhány év elteltével sikerült megvásárolnom a szomszédos ingatlant, felújítottam, és így kibővíthettem a múzeumot. Eközben a gyűjtésem is folytatódott, különös vonzalmat éreztem a műalkotások iránt.

Valójában az egész folyamat – az abszintkanál első pillantásra zavaró jelenlététől kezdve – lehetőséget teremtett számomra, hogy mélyebben belemélyedjek a XIX. század bájos világába és az impresszionizmus lenyűgöző stílusába.

A divat néha a véletlenek különös összjátéka révén alakul ki, és ez különösen igaz a történelemre is. Például 1830-ban, amikor Algériát megszállta a francia hadsereg, az orvosok abszintot rendeltek a katonák számára, mint védőitalt a járványok ellen. Hogy mennyire volt ez hatékony, azt nehéz megmondani, de a múzeum kiállítási anyaga alapján kiderült, hogy a katonák a hazatérésük után is szívesen fogyasztották ezt az italt. Érdekes, hogy egy ilyen véletlen döntés hogyan formálhatja a kultúrát és a szokásokat!

Az 1860-as évekre kialakult az abszintivás szertartása, egyben demokratizálódott is. Ekkorra már feltalálták a kockacukrot, így megjelenhettek az abszintkanalak, és elterjedtek a több csappal ellátott, jéghideg vizet tartalmazó üvegballonok, az abszintcsapok.

Az abszintot az abszintos pohár aljára töltötték. Ráhelyezték a jórészt lyukacsos, gyakran művészien megmunkált abszintkanalat, erre pedig a kockacukrot. A csapból nagyon lassan csurgatták a vizet a cukorra, amely szép lassan feloldódott. A zöld alkoholos ital az ún. lus-hatás miatt a víztől fehéressé, opálossá vált.

A franciák a késő délután varázslatos pillanataiban, az úgynevezett "zöld órában" (heure verte) szívesen merültek el az abszintivás rituáléjában. Ilyenkor a kávéházak és bárok teraszain ücsörögve, baráti társaságban folytatták eszmecseréjüket, miközben a zöld ital titokzatos aromája körülölelte őket.

Az abszint népszerűségéhez az is hozzájárult, hogy 1870-80-as évekre a francia szőlők jó része a filoxérajárvány áldozata lett, a bor drágult. Ez a gyatra hamisítványok nagy mennyiségű, széles körű elterjedéséhez is vezetett.

A rossz minőségű alapanyagok azonban erősen károsították a fogyasztók egészségét. A korabeli orvosok speciálisan az abszintnak tudtak be olyan tüneteket, amelyeket ma inkább a krónikus alkoholizmusnak tulajdonítunk, a jelenséget abszintizmusnak nevezték. A nagyon magas tujon-tartalom valóban hatással van a központi idegrendszerre, okozhat izomrángásokat, hallucinációt és akár epilepsziás rohamot is - ehhez azonban magas dózisban kell rendszeresen fogyasztani az italt.

A XX. század eleje a túlzott alkoholfogyasztás árnyékában telt, és a politikai vezetők számára sürgető feladattá vált a helyzet kezelése. Az abszint, ezt a különleges égetett szeszes italt, a társadalom legfőbb ellenségévé nyilvánították, s sorra követték egymást az országok, amelyek betiltották. Franciaország, a híres abszintot fogyasztó nemzet, 1915-ben lépett először a tilalom útjára. Az ital rehabilitációja azonban az utóbbi évtizedek során kezdődött el: az európai uniós jogharmonizáció keretében 1988-ban irányelvet fogadtak el a tujon-tartalomról, ami végül részleges engedélyezést eredményezett Franciaországban is. A végső tilalmat csak 2010-ben oldották fel, és azóta az abszint ismét legálisan viselheti nevét a kereskedelmi forgalomban.

Nem meglepő, hogy az abszint titokzatos rituáléja és különleges aurája a művészeket is elbűvölte. Sok alkotó adta át magát a zöld tündér varázsának, és műveikben maradandó nyomot hagytak e különös ital iránti vonzalommal.

A téma köré épült művészet gazdag palettáján néhány jelentős alkotást emelhetünk ki: Manet 1859-es „Abszintivója” egy melankolikus alkoholista képét festi elénk, aki a sötét gondolatok tengerében lebeg. Degas 1876-os „Abszint” című munkája szintén a fogyasztó magányos világát ábrázolja, ahol a figura elmerül a saját belső világában, miközben az idő megállni látszik körülötte. Van Gogh, akinek szívéhez különösen közel állt az ital, „Kávéházi asztal abszinttal” című képével örökítette meg az éjszakai élet ezen különös pillanatát. Toulouse-Lautrec műveiben szintén fellelhetjük az abszint említését, amely a bohémi élet szimbólumává vált. A XX. század elején Braque 1911-es kubista „Abszintospohara” és Picasso „Abszintivó nő” című festménye, valamint az „Abszintospohár” bronzszobra tovább gazdagítja e téma művészeti kánonját.

Az irodalom világában az abszint hatása szinte minden társadalmi rétegen átszűrődik, és popkulturális jelenséggé avanzsálódik. Zola Patkányfogó című regényében említi, míg Baudelaire a Romlás virágaiban gyakran utal rá, mintegy a művészi inspiráció forrásaként. Verlaine és Rimbaud is az abszint mámorában éltek, ami egy tragikus incidenshez vezetett, amikor Verlaine fegyvert fogott fiatalabb társára. Az abszint kedvelői között említhetjük Maupassant-t, a svéd irodalom nagyágyúját, Strindberget, Hemingwayt, illetve Oscar Wildot, akinek a zöld tündér elnevezés is köszönhető. Később, de még a legalizálás előtt Serge Gainsbourg egy dalában is megidézi ezt a különleges italt, így az abszint nem csupán egy ital, hanem a művészetek és a kultúra szerves részévé vált.

Marie-Claude Delahaye első abszintoskanala különleges történetet rejt magában: Francis Ford Coppola kérte kölcsön, miközben a Drakula film forgatása zajlott. Ha érdekel a részletek, a múzeumban megismerheted az erről szóló levelezést is.

Az Abszint Múzeum varázslatos kertjében felfedezhetjük az ital készítéséhez szükséges különleges növényeket is. Aki pedig kedvet érez hozzá, az bátran kóstoljon bele az abszint izgalmas világába!

Harminc év múzeumvezetés után Marie-Claude Delahaye úgy döntött, 2025 tavaszától két, a kulturális szférából érkező társának adja át a hely operatív működtetését. Ők a tervek szerint tartanak majd teatralizált múzeumvezetést, abszintkóstoltatást, de szeretnének teaházat és bárt is nyitni, melyek kulturális rendezvényeknek adnak majd otthont.

Arra is kíváncsi voltam, hogy a gyűjtő vajon mennyire engedi magát elragadtatni a zöld tündér varázsának. "Alkoholt nem fogyasztok. Persze, hogy kóstolom az abszintot, de nem iszom belőle rendszeresen" – válaszolta a kérdésemre, szemeiben egyfajta titokzatos fény csillant meg.