Az Egyesült Államok elnöke, aki kétségbeesetten próbálta elkerülni a részeg, kegyetlen vadállatok támadását, a saját beiktatási ünnepségén egy súlyos betegség áldozatául esett.

Hétfőn Donald Trump ünnepélyesen leteszi hivatali esküjét, ami remek alkalmat ad arra, hogy visszatekintsünk az amerikai elnöki beiktatás ceremóniájának izgalmas történetére. Az évek során számos különleges és szokatlan elem gazdagította ezt a fontos eseményt, amely évszázadok alatt folyamatosan fejlődött és formálódott. Fedezzük fel együtt, hogyan vált a beiktatás nemcsak politikai eseménnyé, hanem kulturális és társadalmi jelentőségű ünneppé is, tele meglepetésekkel és érdekességekkel.

Az első amerikai kongresszusi és elnökválasztás, 1788-1789 fordulóján, majdnem egy hónapig tartott. Az nem volt kétséges, hogy a függetlenségi háború irányítója, George Washington lesz a fiatal állam első vezetője: végül mind a 69 elektor rá voksolt, az alelnöke pedig az akkori szabályok szerint a 34 szavazattal második John Adams lett. Az 1787-ben elfogadott alkotmány 1789. március 4-én lépett életbe, aznap, amikor az elnököt és alelnököt be kellett volna iktatni. A szavazatszámlálás azonban elhúzódott, így Washington és Adams csak április 30-án tette le a hivatali esküt.

Az utódaik már pontosak voltak. A beiktatás napját az 1933-ban ratifikált huszadik alkotmánykiegészítés tette át január 20-ára, az eskütételt pedig pontosan déli 12 órára. A demokrata Franklin Delano Roosevelt így először még a későbbi, az 1937-es, második mandátuma kezdetén viszont már a korábbi dátumon lépett hivatalba. Ha január 20-a vasárnapra esik, akkor az elnök szűk körben teszi le a hivatali esküt, s azt másnap ismétli meg a szokásos nagyszabású körítéssel.

Washington az akkor az USA ideiglenes fővárosaként szolgáló New Yorkban tette le az esküt, amit az alkotmány 35 szóban rögzített, és magyarul így hangzik:

Én, (név), ezennel ünnepélyesen fogadom, hogy az Egyesült Államok elnökeként hűségesen teljesítem kötelességeimet, és minden erőmmel azon leszek, hogy megőrizzem, védelmezzem és tiszteletben tartsam az Egyesült Államok alkotmányát.

Az "esküszöm" kifejezést először 1853-ban Franklin Pierce cserélte le a "fogadom" szóra, és azóta mindkettő elnyerte a maga helyét az elnöki eskük között. Az újonnan létrehozott, George Washingtonról elnevezett állandó fővárosban, Washington D.C.-ben, Thomas Jefferson volt az első, aki 1801-ben letette hivatali esküjét. Érdekes, hogy elődje, John Adams, aki az Egyesült Államok második elnöke volt, ezt a ceremóniát még az akkori ideiglenes fővárosban, Philadelphiában végezte el 1797-ben.

A törvényhozás, a Capitolium keletre - a Kongresszusi Könyvtárra és a legfelső bíróságra - néző teraszán és lépcsőjén először 1829-ben Andrew Jacksont iktatták be. A ceremónia 1981-ben, Ronald Reagan első mandátumával költözött át a Lincoln Emlékműig tartó hatalmas parkra (National Mall) néző, átellenes, nyugati oldalra.

A rendkívüli események gyakran különleges helyszíneken zajlanak. 1865-ben, nem sokkal második mandátumának kezdetét követően, Abraham Lincoln meggyilkolása után alelnöke, Andrew Johnson a Fehér Házhoz közeli rezidenciáján tette le hivatali esküjét. Később, 1901-ben, amikor William McKinley-t egy anarchista merénylő megölte Buffalóban, Theodore Rooseveltet egy magánház könyvtárszobájában iktatták be az elnöki tisztségbe.

Az eskütételt a legfelső bíróság mindenkori elnöke tartja, ám mivel érthető módon nem volt kéznél, a feladatot egy szövetségi bíró látta el. Ugyanígy történt 1963-ban, amikor a Dallasból Washingtonba tartó elnöki repülőgépen - amelyen ott volt a texasi nagyvárosban meggyilkolt John F. Kennedy holtteste - Lyndon B. Johnson elmondta az eskü szövegét, a jobbján a feleségével, a balján a frissen megözvegyült Jacqueline Kennedyvel. Az ad hoc beiktatást Sarah Hughes texasi szövetségi bíró végezte - máig az egyetlen nő, mivel az amerikai legfelső bíróságnak még csak férfi elnökei voltak. Franklin Delano Roosevelt negyedik, 1945. januári eskütétele is rendkívüli volt, mert a háborús helyzet miatt mindössze 15 percig tartott, és a Fehér Ház kertjében rendezték.

Az eskü elmondása alatt a hivatalba lépő elnök a jobb kezét a magasba emeli, és a balt a Bibliára helyezi, s az is a hagyomány része, hogy az alkotmányban rögzített szöveghez még hozzáteszi: "Isten engem úgy segéljen!". Az első alkalommal még volt némi kavarodás, mire előkerítettek egy szabadkőműves Bibliát, ami logikusnak tűnt, hiszen Washington maga is szabadkőműves volt. Az elnökök általában családi Bibliát használtak, amit Jimmy Carter 1977-ben azzal egészített ki, hogy a pulpitusra helyezte azt, amire annak idején Washington tette a kezét. Barack Obama mindkét alkalommal Abraham Lincoln Bibliájára tette le az esküt, ahogyan első alkalommal Donald Trump is.

Barack Obama 2009-es beiktatása történelmi pillanat volt, amely nemcsak az Egyesült Államok, hanem a világ számára is jelentőséggel bírt. A washingtoni Capitolium lépcsőin több százezer ember gyűlt össze, hogy tanúja legyen ennek a mérföldkőnek. Obama, mint az első afroamerikai elnök, nemcsak a politikai tájat változtatta meg, hanem a társadalmi igazságosság és a sokszínűség szimbólumává is vált. Az ünnepség során Obama elmondta híres beiktatási beszédét, amelyben hangsúlyozta az egység, a remény és a változás szükségességét. Szavai inspirálták az embereket, és arra ösztönözték őket, hogy aktívan vegyenek részt a demokráciában. Az esemény során érezhető volt a változás szele, ahogy az amerikai nép új lehetőségekre és kihívásokra készült. A beiktatás nemcsak a politikai váltásról szólt, hanem egy új korszak kezdetéről is, amelyben a polgári jogok, a környezetvédelem és a gazdasági reformok fontos szerepet játszottak. Az esemény emlékezetes maradt, nem csupán Obama elnöksége miatt, hanem azért is, mert sokak számára reményt és új lehetőségeket kínált egy olyan világban, ahol a változás valóban lehetséges.

Első katolikus elnökként John F. Kennedy természetesen katolikus Bibliát használt beiktatásakor. Érdekesség, hogy Joe Biden, aki szintén ír származású, az Egyesült Államok második katolikus elnöke lett. Kennedy meggyilkolását követően, a politikai zűrzavar közepette, a protestáns Lyndon Johnson a különgép fedélzetén, egy váratlan pillanatban, katolikus misekönyvre tette a bal kezét. 1965-ben, amikor Johnson megnyerte a választásokat, precedenst teremtett azzal, hogy a Bibliát a felesége tartotta a beiktatás alatt. Érdekes megjegyezni, hogy az Egyesült Államok történetében nem volt olyan elnök, aki nyíltan ateistának vallotta volna magát, és csupán két elnök akadt, aki a beiktatásuk során nem használt Bibliát (vagy vallási könyvet, ahogyan Johnson tette). Theodore Roosevelt 1901-ben valószínűleg a rohanás miatt hagyta ki ezt a szertartást, míg John Quincy Adams 1825-ben szándékosan döntött úgy, hogy nem használ Bibliát, mert úgy érezte, az sértené az állam és az egyház szétválasztásának elvét; így egy törvénykönyvvel helyettesítette a szokásos gesztust.

Az új elnök beiktatása után egy megindító beszédet mondott, tele emelkedett eszmékkel és inspiráló gondolatokkal. Washington, aki nem volt éppen a legnagyobb szónoklatok mestere, a második mandátuma elején a történelem legfélékonyabb beszédét mondta el, mindössze 135 szóból állt. Ezzel szemben William Henry Harrison, aki a szónoklás másik végletét képviselte, tízezer szót is elhadart. Az ő esetében a hosszú mondandó nem vált be: a hallgatósága unottan figyelte, miközben a szokatlanul hideg március eleji hóviharban, kabát, sál és kalap nélkül beszélt. Ez a meggondolatlan lépés végül tüdőgyulladást okozott számára, és mindössze egy hónap elteltével életét vesztette.

Az újonnan megválasztott elnökök általában elegánsan öltözködnek az ünnepélyes eseményekre, ám Carter kivételt képezett e szabály alól. Ő a különcségét azzal is kifejezte, hogy vonattal utazott Georgiából Washingtonba, és egy egyszerű, olcsó konfekcióöltönyben tette le az esküt. A cilinder, amely Trump fején különös látványt nyújtana, régen hagyományos öltözéknek számított – Kennedy viselte utoljára ezt a klasszikus kiegészítőt.

Az eskütétel hagyománya sokáig csupán a helyszínen lévő tanúk számára volt hozzáférhető, akik megőrizhették emlékeiket az eseményről. Az első alkalom, amikor távírógépen keresztül eljutott a nagyközönséghez egy beszéd, James Polk 1845-ös beiktatási szónoklata volt. A mozgókép világába a történelem első felvételével léptünk be, amely McKinley 1897-es eskütételén készült. Calvin Coolidge 1925-ben már a rádió hullámain keresztül érkezett el a hallgatókhoz, míg Harry Truman 1949-ben először a televízió képernyőjén is megjelent. Végül, 1961-ben Kennedy színes felvétel formájában jutott el a nézőkhöz, új fejezetet nyitva a politikai események közvetítésében.

Az összes elnöki eskü, amely McKinley-től Bidenig terjed, egy izgalmas időutazásra invitál minket a mozgókép világában. Kezdve McKinley elnökségének kezdetén, a filmek által megörökített pillanatok mind a politikai történelem, mind a társadalmi változások lenyomatát hordozzák. Az amerikai elnökök eskütételi ceremóniái nem csupán formális események, hanem a nemzet identitásának és értékeinek szimbólumai is. Ahogy haladunk előre az időben, láthatjuk, hogyan formálta a politika és a média kapcsolatát a mozgókép fejlődése, és milyen hatással volt ez a közvéleményre és a demokráciára az Egyesült Államok történetében.

Ronald Reagan, a híres hollywoodi színész, aki később az Egyesült Államok elnöke lett, különösen emlékezetes pillanatokat teremtett 1985-ös második beiktatása során. Különösen figyelemre méltó volt, hogy a limuzinjába egy kamerát is kért, amely élőben közvetítette az útját a Fehér Házba. Először 1997-ben Bill Clinton második eskütételét közvetítették az interneten, ami már akkoriban úttörő lépésnek számított. Az első elnök, aki autót használt az eskütételére, Warren Harding volt, 1921-ben. A páncélozott elnöki limuzin először 1965-ben jelent meg, Lyndon Johnson alatt, ami érthető biztonsági intézkedés volt, tekintettel arra, hogy John F. Kennedy-t 1963 novemberében egy kabrióban ölték meg Dallasban. Érdekes módon Jimmy Carter 1977-ben, az eskütétele után sokkolta a titkosszolgálati embereit, amikor váratlanul kiszállt az autóból, és gyalog indult el a Capitoliumtól a Fehér Házig. Ez a lépése nemcsak bátorságról tanúskodott, hanem arról is, hogy a hagyományos elnöki protokoll mellett a közvetlen kapcsolat a néppel is fontos volt számára.

A beiktatást követően Washingtont a barátai meghívták, hogy ugorjon be egy táncos rendezvényre, ahol az ország első elnöke a feleségével rövid menüettet lejtett. Bár bevallása szerint James Madison a legszívesebben aludni tért volna, a barátai 1809-ben egy helyi szállodában bált rendeztek a tiszteletére, ahová fejenként négy dollár volt a belépő, és mintegy négyszázan jelentek meg a korabeli washingtoni elitből. Ezzel divatot teremtettek. 1829-ben Andrew Jackson a Fehér Házat nyitotta meg az őt ünneplő híveinek, akik azonban annyira berúgtak a rendelkezésre álló ingyenalkoholtól, hogy törni-zúzni kezdtek, az elnök pedig az egyik oldalajtón menekült el, és a virginiai Alexandriában, egy szállodában töltötte az éjszakát.

A bálok világának újjászületése egy különös fordulattal kezdődött: a külső helyszínek fénye és pompája egyre inkább elvarázsolta a közönséget, a vendégek száma folyamatosan nőtt. Ám a puritán nézeteket valló Woodrow Wilson, aki mélyen megvetette a táncot és a mulatozást, 1913-ban véget vetett a szinte koronázási ünnepséggé emelkedő eseménynek. Ezt követően az alkoholtilalom, a nagy gazdasági világválság, valamint a második világháború árnyéka nehezedett az elnöki bálok világára, és az elnökök inkább jótékonysági estélyeket szerveztek, hogy támogassák a rászorulókat. A pompát csak Harry Truman 1949-es beiktatása hozta vissza, és a bálok újra a politikai támogatások gyűjtésének, valamint a fényűzés színhelyévé váltak. Kivételt képezett Jimmy Carter, aki inkább a zene és a kultúra ünneplésére összpontosított, és csak koncerteket rendezett elkötelezett híveinek.

Sztárok már Richard Nixon idején is feltűntek a fellépők között, ám főszerepet Clintonnál kaptak először, és Obama rendezvényeire is tódultak, míg a Trump által szervezetteket kerülték. A legtöbb, 14 hivatalos beiktatási bált Clinton tartott 1997-ben, míg a legszemérmetlenebbül Trump gyűjtötte a pénzt 2017-ben. A hivatalos bálok belépőiért fizetőknek garantálják, hogy azokon az elnöki házaspár is megjelenik, akikre vethetnek néhány pillantást, fényképezkedhetnek velük, és még táncolni is láthatják őket. Na persze nem sokáig, mert ez politikai hakni: 2001-ben megmérték, hogy George W. és Laura Bush 29 és 56 másodperc közötti ideig csillogtatta tánctudását az általuk meglátogatott rendezvényeken.

Négy évvel ezelőtt Trump, aki a választási vereségét sosem volt hajlandó elfogadni, durcásan távol maradt Biden beiktatásának eseményétől. Ez a magatartás jól tükrözi nárcisztikus vonásait, de nem ő volt az első politikai vezető, aki hasonló lépést tett. John Adams például szintén nem tudta feldolgozni, hogy 1800-ban az alelnökéből lett politikai ellenfele, Thomas Jefferson, legyőzte őt az elnökválasztáson. Az eskütétel hajnalán Adams elhagyta Washingtont, és egyetlen pillantást sem vetett vissza. A két politikai óriás, Adams és Jefferson soha többé nem találkozott, sőt, beszélni sem beszéltek egymással, de 11 év elteltével végül levelezésbe kezdtek, amely egészen 1826-ig tartott. Érdekes módon mindketten ugyanazon a napon, július 4-én, az Egyesült Államok Függetlenségi Napján távoztak az élők sorából.

Adams legidősebb fia, John Quincy Adams, 1824-ben a választási elektorok és a szavazatok alapján a második helyen végzett. Mivel azonban négy jelölt indult, senki sem tudta megszerezni a szükséges többséget. Ezért a képviselőház egy politikai alkura támaszkodva őt választotta elnökké. Ezt az első helyen végzett Andrew Jackson soha nem tudta megbocsátani, aki négy év múlva revánsot akart venni. A két politikus közötti feszültség annyira fokozódott, hogy Quincy Adams, apja példáját követve, bojkottálta utódja beiktatását, és távozott a fővárosból.

Trump előtt az utolsó elnök, aki a Lincoln által képviselt hagyományok helyébe lépett, Andrew Johnson volt. Ő a polgárháborúban vesztes déli államok iránti szimpátiájával tűnt ki, de 1868-ban már nem tudta megszerezni a demokraták elnökjelöltségét. Ekkor a képviselőház alkotmányos vádemelési eljárást indított ellene, és a szenátusban mindössze egyetlen szavazat hiányzott a kétharmados többséghez, hogy leváltják. Így amikor a polgárháború győztes észak-amerikai hadsereg egykori főparancsnoka, a republikánus Ulysses Grant átlépett a Capitolium küszöbén, hogy letartsa hivatali esküjét, még egy utolsó kormányülést tartott a Fehér Házban, ahol törvényeket írt alá.

A cikk eredeti változata 2021-ben látta meg a napvilágot a HVG hasábjain.