Természetesen! Íme egy egyedi változat: "Légy körültekintő! Ezeket az 5 kifejezést soha ne használd a gyereked felé, ha valóban szeretetteljes kapcsolatot szeretnél vele!"
Azt mondani a síró kisgyereknek, hogy nem kell sírni, hogy minden rendben van, és hogy nincs mitől félnie, évszázados bevett gyakorlat. Egyes szakemberek szerint azonban ezek a mondatok időnként többet árthatnak, mint használnak.
Néha nehéz megállni, és egy-egy feszültebb nevelési helyzetben kicsúszik olyan is a szánkon, amit jobb lett volna bent tartani. vannak simán efelejthető mondatok ezek között, de vannak, amik egy eggész életen át fogják kisérteni az utódot. Nézzük sorban, hogy melyiknek milyen következményei lehetnek:
Egy sírós kisgyermek kis kezét fogva, gyakran csak annyi jut eszünkbe, hogy halkan suttogjuk neki: "Ne sírj, kicsim." E szavak hallatán sok kisbaba szeretetteljes vágyakozással próbál megfelelni a felnőttek elvárásainak, és sokszor inkább elfojtja a benne lévő érzéseket, mintsem hogy kifejezze őket.
Ha azt kérjük tőle, hogy álljon meg, azzal azt sugalljuk, hogy az ő érzései nem számítanak.
Az iskola álláspontja szerint a szülőknek érdemes inkább azt kifejezniük a feldúlt gyermeküknek, hogy megértik az ő érzéseit. Ezt követően érdemes elterelni a figyelmét valamilyen tevékenységgel, például egy játékkal vagy könyvvel, főleg akkor, ha a sírás éppen egy hisztis pillanat része.
Szülőként gyakran találjuk magunkat olyan szituációkban, amikor csak állunk, és tanácstalanul figyeljük a zokogó gyerekünket, miközben próbáljuk megfejteni, miért éli meg olyan drámaian az adott helyzetet. Legyen szó egy kis tűről, ami megcsípte az ujját, egy testvér által titokban eltüntetett Túró Rudiról, vagy egy kis esésről a puha fűben, a világ végének tűnhet számukra. Az apró dolgok néha hatalmas érzelmeket keltenek bennük, és mi csak nézünk, próbálva megérteni ezt a felnőtt fejjel néha nehezen magyarázható reakciót.
A szülőknek sokkal inkább arra lenne szükségük, hogy a gyerekeik megnyugtatására egy meleg öleléssel és egy bátorító szóval reagáljanak. „Itt vagyok veled, gyere, mesélj el mindent, miért bántott ez ennyire?” – ez lehetne a kulcs ahhoz, hogy a gyermekek biztonságban érezzék magukat és megnyíljanak a szüleik előtt.
Ezt a mondatot általában az követi, hogy „miért nem figyeltél jobban?”, és jellemzően akkor hangzik el, amikor már világosan látjuk, hogy a helyzet nem fog jól végződni. Ilyenkor a határokat feszegető gyerekek hajlamosak figyelmen kívül hagyni a figyelmeztetéseket, mintha csak egy játék lenne számukra.
A sor végtelen, a reakció véges: Megmondtam, hogy ne csináld! A szakemberek szerint azonban ezzel pont nem azt érjük el, hogy máskor hallgasson ránk, csak azt, hogy ha máskor történik vele valami, azt lehetőleg nem fogja elmondani nekünk.
Ha hibáztatjuk vagy megszégyenítjük a problémái miatt, nem fog tudni tanulni a tapasztalataiból. A helyes megközelítés ilyenkor az, hogy ellátjuk a sebeit, és szeretetteljes szavakkal biztosítjuk arról, hogy mellette állunk.
Sötét éjszaka borong, rémálmok kísértenek, az ágy alatt rejtőző szörnyek, vicsorgó kutyák hangja zúg, hatalmas teherautók dübörgése az úton, és egy pók lassan mászik a falon. Számtalan oka lehet annak, hogy egy gyermek – és nem mellesleg, egy felnőtt is – rettegjen a sötétségtől.
Csak annyit mondunk, hogy könnyű ezt így kijelenteni! De ez a mondat még nem segít a gyereknek; ő csak annyit érzékel, hogy egyedül kell megküzdenie a félelmeivel, mert nem kap tőlünk semmiféle támogatást. Így még magányosabbá válik, és a félelem forrása egyre fenyegetőbbnek tűnik számára.
Mindenki számára előnyös, ha komolyan foglalkozunk a félelmeinkkel, lehetőséget teremtve a nyílt párbeszédre, és igyekszünk a nehéz helyzeteket empátiával és kedvességgel kezelni.
Szomorúság gyötör? Emeld fel a fejed! Elment a legjobb barátod? Emeld fel a fejed! Elvesztetted a kiskutyádat? Emeld fel a fejed! – De vajon valóban hatékonyak ezek a szavak? Sajnálom, de úgy tűnik, nem. Csak azt sugallják, hogy nem érdekel minket a másik ember érzése, és hogy a fájdalmát el kell rejtenie, mert itt nem lehet senki szomorú (csak mi, igaz?). Pedig az érzéseinknek helyük van. Szabad őszintének lenni.
Beszélgessünk vele a szomorúságáról, és figyeljük meg, hogy milyen fontos számára, hogy meghallgassuk. Még ha a problémája számunkra kicsinek tűnik is, számára éppen most az egész világa dől össze. Szülőként ilyenkor igazán támogathatjuk őt, és megmutathatjuk, hogy nincsenek apró gondok, amikor a szívünk van érintve.
