Egy hektárnyi föld vízellátásához szükséges mennyiség annyira megterheli a környezetet, hogy négy-öt hektárnyi terület kiszáradását okozza. Ennek következtében, ha nem változtatunk a vízgazdálkodásunkon, Magyarország művelhető földjeinek 93 százaléka siva

Bár a nyilatkozatok szintjén az agrárkormányzat már nem üldözi a belvizet, és támogatja a vízvisszatartást, az államigazgatásban nem indult el az erre alkalmas területek lehatárolását lehetővé tevő jogalkotási folyamat, ahogy a frissen elfogadott költségvetésben sem fedezhető fel egyetlen fillérnyi forrás sem a Vizet a tájba! címen meghirdetett program megvalósítására - hangzott el a Vízválasztó Mozgalom kedden, a sivatagosodás és az aszály elleni küzdelem világnapján megtartott sajtóbeszélgetésén.

A május végén kormányhatározattal "vízpótlásra" átkeresztelt öntözési rendszer nem képes megállítani Magyarország fokozódó kiszáradását. Balogh Péter, gazdálkodó és geográfus, valamint Keresztes László Lóránt, független képviselő és a Fenntartható Fejlődés Bizottságának elnöke, a Vízválasztó Mozgalom tagjai, hangsúlyozzák, hogy a már nyár elején megérkező, súlyos aszály ellenére a döntéshozók továbbra is csupán természeti katasztrófát emlegetnek. Pedig egyértelmű, hogy az évről évre súlyosbodó vízhiány mögött a hibás vízgazdálkodás áll, amelynek alapja az adófizetők pénzéből finanszírozott öntözés. A sajtóbeszélgetés során Czirják Csaba, a Sárréti Vízőrzők elnöke példát hozott Békés megyében végrehajtott, kézi módszerekkel megvalósított kezdeményezésükre, amely bizonyítja, hogy ha az érintett közösségek felismerik a kényszerhelyzetet és összefognak, a helyi szintű paradigmaváltás már most is lehetséges.

Az ország kiszárításának megállítása, a táji vízmegtartás Keresztes szerint jelenleg a legégetőbb nemzetstratégiai, biztonságpolitikai, szuverenitásvédelmi probléma. Az általa beterjesztett három költségvetési módosító indítványt azonban leszavazta a kormánypárti többség. A független országgyűlési képviselő 200 milliárd forint plusz forrást kért, mivel "az államnak gazdasági eszközökkel kell támogatnia a vízmegtartást". További 80 milliárdot a természetes vízmegtartást és a vízvisszatartó tájgazdálkodást szolgáló fejlesztések, a Qubiten korábban itt és itt bemutatott helyi jó gyakorlatok megvalósítására; 5 milliárdot pedig a tájgazdálkodási reform szakmai előkészítésére.

Balogh véleménye szerint a kormányzati döntések olyan, mintha egy párhuzamos valóságban születnének, ami gyökeresen eltér attól, amit a természettudományos, önkormányzati és gazdálkodói tapasztalataink alapján érzékelünk.

A geográfus-gazdálkodó andalúziai, anatóliai és az Aral-tó környékén tapasztalt rossz példák alapján elmondta, hogy a tudományosan igazolt adatok szerint a vízgyarmatosítás alapképlete szerint egy hektár öntözése négy-öt hektárt szárít ki, azaz annyitól veszi el a vizet. Magyarországon ez azt jelenti, hogy a művelhető terület 93 százalékán sivatag lenne, és mindössze 7 százalék oázis zöldellne. "Már inni és itatni is kevés víz van, száz éve kitalált növényekre illúziók alapján elpocsékolni, az már bűn kategória. Társadalmilag sem indokolt szántóföldre öntözővizet juttatni" - fogalmazott Balogh, aki szerint totális tévedés a felszín alatti vízkészletek további megcsapolása, ez ugyanis olyan, "mintha a családi ezüstből vennénk meg a napi kefirt és kiflit".

Keresztes szerint az egyre vészesebb, az előrejelzések szerint idén akár a korábbiaknál is égetőbbé váló aszályhelyzet megoldásának kulcsa egyértelműen a tájhasználat-váltás. A Vízválasztó Mozgalom egyik alapítójaként Keresztes azt is elmondta, hogy az általuk kidolgozott koncepcióban az Agrárminisztériumnak is kiemelt szerepe van - elsősorban abban, hogy az ártereken és egyéb vízmegtartásra alkalmas területeken ösztönözze a tájhoz igazodó, vízmegtartást segítő tájhasználatot. Szerinte ehhez mindenképp szakítani kell az évtizedes rossz gyakorlatokkal. A képviselő azt is kiemelte, hogy a Vízválasztó Mozgalom a jó gyakorlatokkal szeretné megismertetni az agrárkormányzatot, ami a támogatásait is igazíthatná ezekhez a megoldásokhoz. A részletes modellszámításokra és terepi tapasztalatokra alapozva egyértelműnek látszik, hogy a már most meglévő infrastruktúrával, a kormányzat által papíron előirányzott összeg töredékéből az eddigi évi 200-300 millió köbméter víz helyett akár 2-3 milliárd köbmétert is ki lehetne vezetni a tájba.

Czirják Csaba, a Sárréti Vízőrzők vezetője, a Szeghalom határában folyó vízvisszatartási modellkísérlet kapcsán osztotta meg tapasztalatait arról, hogyan valósítható meg helyi szinten gyorsan és hatékonyan a vízvisszatartás. A Berettyó és a Sebes-Körös összefolyásánál egy csoport gazda egyesítette erejét, és javarészt saját kezűleg végeztek átereszek és csatornák tisztítását. Ennek eredményeként ma már több kilométer hosszan képesek irányítani a vizet a földjeikre.

A vízügyi hatóságok és a nemzeti parkok közreműködésével, hivatalos engedélyek birtokában, összesen 1750 hektáron pótolhatják a vizet saját területeiken. Ezen kívül a Dévaványai Túzokrezervátum 2000 hektárnyi területet, míg az állami erdészet 600 hektárt kínált fel a vízpótlás céljára. Czirják véleménye szerint azonban az állami támogatással megvalósuló öntözési programok hatása jelentősen mérsékli a víz hatékony visszatartását. Szeghalom környékén már több helyszínen elkezdődött a víz szivattyúzása, ami miatt a vízfolyások szintje csökkenni kezdett, és a mellékágakban is a gyűjtőcsatornák felé áramlik a víz.

Balogh véleménye szerint a belvíz nem más, mint az a víz, amely a megművelt területek helyén gyűlik össze; a valódi vízveszély nem a szántóföldeken, hanem inkább a folyók és patakok medrében rejlik. "Egy biofóbiás társadalomban élünk, ahol a gondolkodásmód azt sugallja, hogy a fák szemetelnek, és a glifozáttal pedig sivatagokat teremtünk. Ilyen körülmények között rendkívül nehéz helyreállítani az élet természetes egyensúlyát. A politika pedig csak azt teheti, amit a társadalom hajlandó neki engedni" - hangsúlyozta.

Balogh véleménye szerint a folyók bevágódása és a vízszintek táj alatti elfolyatása komoly problémát jelent. Ennek oka, hogy az árasztásokhoz szükséges vízállások gyakorisága és tartóssága nem áll rendelkezésre, és a mélyen vágott medrek nem pótolják a talajban lévő vizet, hanem éppen ellenkezőleg, elszívják azt. A medrek emelése nem a megszokott duzzasztás formájában oldható meg, hanem a süllyedést okozó folyamatok megfordításával: például a partbiztosítások visszabontásával és "gázlósítással". A Vízválasztó Koncepció szerint az árasztás a meglévő "emelt vízterekből" megvalósítható. Nem a mélyre vágott medrek eddig még nem duzzasztott szakaszaiból kellene az árasztást megoldani, hanem a már megépült duzzasztások üzemrendjének újragondolásával és a kivezetési kapacitások bővítésével. A Tiszán és a Körösökön is lehetséges, hogy a meglévő duzzasztások segítségével a táj természetes ereit és az azokhoz kapcsolódó ártereket vízzel lássuk el gravitációs úton. "A lényeg, hogy a jelenlegi vízelvezetéses öntözési rendszerek helyett át kell térni az árasztási és fokgazdálkodási üzemrendre, amely során bármilyen jelentősebb vízhozam a táj természetes tározótereibe, ereibe és ártereibe kerül" - emeli ki a geográfus-gazdálkodó.

Keresztes véleménye szerint a városi területek kiszáradásának megakadályozása és a vízmegtartó tájhasználat előmozdítása közérdek, ezért a Vízválasztó Mozgalom széles körű támogatói bázis kiépítésébe kezdett. Céljuk, hogy ezzel nyomást gyakoroljanak a hazai döntéshozókra, hiszen az évekig tartó tervezés és előkészítés már nem várathat magára. A Vízválasztó Koncepció, amely gazdag szakmai tapasztalatokkal és tudományos bizonyítékokkal rendelkezik, részletes útmutatót kínál a megvalósításhoz. A bemutatott sárréti példa a videóban jól illusztrálja, hogy a hivatalos állami tervekhez képest sokkal költséghatékonyabb megoldások is elérhetők, melyek látványos eredményeket hozhatnak.

A sajtóbeszélgetés az alábbi videóban nézhető vissza teljes terjedelmében: