"Ezt a fiút nem lenne célszerű börtönbe zárni. Attól a helyzet nem fog javulni."
„Mi történik, ha nem a harag tüze éget, hanem a simogatás puha érintése? A romantikus álmok, miszerint te leszel az, aki megmenti a másikat, gyakran csak illúziók. Néha elég, ha csak felhívod” – osztja meg gondolatait Révész Bálint, a nemrégiben bemutatott Kix című film társrendezője. Mikulán Dáviddal közösen készült dokumentumfilmjük során tizenkét éven át kísérték figyelemmel Sanyit, aki a problémás gyerekkorából a tragédiával terhelt felnőttkorba lépett. A valóság sokszor felülírta a kezdeti elképzeléseiket, ám paradox módon éppen ez adta a filmjüknek a mélyebb súlyt: „Most, talán még inkább, képes lehet ez a történet lebontani az előítéleteket.” Az interjú során Révész Bálint mesél a gördeszkás bébiszitterkedés kihívásairól, egy büntetőügy váratlan fordulatairól, a húszezer rendezői döntésről, és arról, hogy a szegénység valójában színtelen.
Képzeljük el, hogy a történet végén járunk, ahol Sanyi, a Kix hőse, éppen a Fővárosi Törvényszék előtt áll. Október elején a bíróság döntést hozott annak a három fiúnak az ügyében, akik négy évvel ezelőtt egy tragikus esemény részesei voltak: meggyújtottak egy matracot a Markusovszky téri kollégium bejáratánál, és ezzel egy férfi életét oltották ki. Az elsőrendű vádlott, Sanyi, a bíróság döntése alapján négy év próbaidőre felfüggesztett büntetést kapott. Ez a pillanat tele volt feszültséggel. Sanyi szívében vegyes érzések kavarogtak: a megkönnyebbülés és a félelem harcát vívta. A családja is hasonlóan érezte; a várakozás és a bizonytalanság hónapokig gyötörte őket. A hír hallatán a szülők arca elárulta a feszültséget, amit az elmúlt évek súlya idézett elő. A büntetés felfüggesztése jelzett egy esélyt, de az árnyék, amit a múltbeli esemény hagyott, még mindig ott lebegett felettük. Sanyi és a családja számára ez az ítélet nem csupán egy jogi döntés volt, hanem egy újabb lépés a gyógyulás és a megbékélés felé. A fájdalom, amit a tragédia okozott, nem tűnt el, de talán most már lehetőség nyílt arra, hogy a jövő felé nézzenek. Az ítélet hallatán Sanyi szíve mélyén remélte, hogy a tapasztalatából tanulva, valami jót tud majd építeni az életéből, míg a családja támogató keze mindig ott lesz mellette, hogy együtt nézzenek szembe a kihívásokkal.
Sanyi nem a legfőbb vádlottként szerepelt ebben az ügyben. Garázdaság miatt kapták el, ami jelentős mértékben enyhébb vád, mint a szándékos veszélyeztetés. Ő és a harmadrendű vádlott összesen 240-280 óra közmunkát kaptak büntetésként. Ez az elsőfokú ítélet, ám az ügyészség fellebbezett, és ragaszkodnak ahhoz, hogy mindkét fiú letöltendő büntetést kapjon. A másodfokú tárgyalásra jövőre kerül sor, ami vélhetően egyszerűbb lesz, mint az előző. Az eset 2019-ben történt, és a bírósági procedúra 2020 óta tart. A történet egyik különös eleme, hogy az épület fenntartóit nem vonták be az eljárásba, annak ellenére, hogy kiderült, nem követték a tűzvédelmi előírásokat – tudomásunk szerint már korábban is figyelmeztetést kaptak emiatt. Véleményünk szerint a fenntartók által elkövetett mulasztások közvetlen kapcsolatban állnak azzal, hogy a tűz ilyen gyorsan elharapódzott, mégis a bíróság nem integrálta őket az ügybe. Pótmagánvádas eljárást indított az áldozat ügyvédje a fenntartók ellen, de sajnálatos módon az ügyben három éve nem tűztek ki tárgyalási időpontot.
Az elsőfokú ítélet, gondolom, megkönnyebbülés volt Sanyiéknak.
A szívükből egy hatalmas kő gördült le, de az ügyvédük óvatosan figyelmeztette őket, hogy a történetük még korántsem zárult le. Úgy érzem, hogy ez az ítélet kedvező jel, mivel a két bíró, aki az ügyön dolgozott, alaposan mérlegelte a részleteket. Véleményem szerint a garázdaság vádja sokkal inkább tükrözi a valóságot, de természetesen nem az én feladatom, hogy ezt a kérdést eldöntsem. Itt bizony a pillangóhatás játszik közre: rengeteg dolognak kellett balul sülnie ahhoz, hogy végül tragédia történjen. Például említhetem, hogy a fémajtó mögött, amit Sanyiék által meggyújtott matraccal támasztottak meg, fabútorokat és vécépapírt tároltak.
Menjünk vissza a történet elejére! Sanyival a filmetek társrendezője, Mikulán Dávid ismerkedett meg tizenhárom évvel ezelőtt a Boráros téren. Mikor lett egyértelmű, hogy érdemes hosszabban is követni őt, a családját és a barátait?
A történet egyik legizgalmasabb aspektusa, hogy nem Dávid döntött Sanyiék mellett, hanem ők maguk választották őt. Ezt a film egyértelműen bemutatja, amikor a srácok odalépnek hozzá, és kérik, hogy kölcsönadják a gördeszkáját. Érdekes, hogy Dávid mindössze fél órával korábban találkozott velük először.
Arra lett figyelmes, hogy három tízévesforma gyerek átmászik a Petőfi híd korlátján. Megszállott fotós-videóshoz híven Dávidnál volt kamera, és rögtön lőtt egy fotót a fiúkról. Fél óra múlva ők mentek oda hozzá, két órával később pedig meghívták az otthonukba.
