Ferenc pápa temetésének napja Magyarországon nemzeti gyásznapként fog megemlékezésre kerülni.

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a kormany.hu-nak adott interjújában osztotta meg véleményét és gondolatait a témáról.
- Megrendülten értesültünk a Szentatya halálhíréről. Magyarország hálás lehet a Szentatyának, nemcsak a katolikusok, hanem minden magyar, hiszen háromszor is fölkereste a magyarságot. Nemzeti kegyhelyünkre, Csíksomlyóra jött el erdélyi látogatása során, majd Budapestre, az Eucharisztikus Kongresszusra, illetve később pedig egy apostoli látogatásra Magyarországra. Amikor értesült a halálhírről, akkor mind a Köztársasági Elnök Úr, mind a Miniszterelnök Úr kondoleáló levelet küldött a camerlengo-nak, Kevin Joseph Farrell bíborosnak, a protokolláris hagyományoknak megfelelően. A kormány döntést hoz arról, hogy a temetés napját nemzeti gyásznappá nyilvánítja. Ez megfelel a hagyományoknak és kifejezi a nemzet háláját a Szentatya iránt, és a nemzet gyászát - jelentette be a pápa halálhíre kapcsán Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes.
- A Szentatyát méltán nevezték a béke emberének, hiszen ha valaki mindent megtett a békéért, akkor az a pápa volt. Magyarország Kormányának az elkötelezettsége a béke iránt találkozott az ő béketörekvéseivel, mindenben támogatta azt, hogy végre béke legyen, és a fegyverek helyett a diplomácia vegye át az események irányítását - hangsúlyozta a miniszterelnök-helyettes.
Semjén Zsolt a kormany.hu-nak adott interjújában hangsúlyozta, hogy a pápa és a magyar nép közötti kapcsolat rendkívül szoros és különleges.
Ferenc pápa különleges kötelékeket ápolt a magyar kultúrával és néppel. Argentínában a magyar apácák között végzett munkájának köszönhetően, amikor csak lehetősége adódott, mindig magyarul köszöntötte a hazájából érkezőket, így kifejezve tiszteletét és szeretetét: „Isten éltesse!” A magyarság iránti elkötelezettsége nem csupán szavakban mutatkozott meg, hiszen apostoli látogatása során is világosan érzékelhető volt, hogy mennyire mélyen megérintette a magyarok fogadása. Ahogy Semjén Zsolt is megfogalmazta: Ferenc pápa szívét megdobogtatta a magyar emberek iránti szeretet.
- Köszönjük mindazt, Szentatya - fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök a hétfőn elhunyt Ferenc pápára emlékezve a Facebook-oldalán. A kormányfő posztjában egy fekete-fehér fotót osztott meg a pápával, amelyhez a következő szavakat fűzte: búcsúzunk.
A világ minden táján mély fájdalommal reagáltak Ferenc pápa hétfői halálhírére, amelyet a Vatikán adott ki. A pápa, aki április 20-án, húsvétvasárnap még megjelent a hívek előtt, 88 éves korában, hétfő reggel 7:35-kor távozott az élők sorából. Ő volt az első latin-amerikai vezetője a római katolikus egyháznak.