K. Horváth Zsolt: S nem marad emlék, amely elhagyna - György Péter, 1954-2025 | Litera - az irodalmi platform A cikkben György Péter életművének és hatásának mélyreható elemzése olvasható. Az írás egy olyan gondolatkört tárgyal, amelyben a személyes emlé
Az érvek szövevényes hálójával fellépő esztéta, a hűvös és racionális kritikus, valamint a bravúros retorikai csavarok mestere mögött Péter igazi lényének és életművének megértéséhez talán az egyik legfontosabb kulcs a líra. E gondolatokkal búcsúzik K. Horváth Zsolt György Pétertől.
Egy ideje foglalkoztat a kérdés, hogy miként alakul egy-egy életmű kezdete és vége. Kinek mit jelentett a korai és a késői publikáció, milyen tematikai és stilisztikai különbségek figyelhetők meg azokban? Amikor egy olyan gazdag életműről van szó, mint Péteré, ez a téma különösen izgalmas. Pétert sokan esztétaként, műkritikusként, kultúrakutatóként és múzeumi szakemberként ismerik. Tanítványai egy olyan előadónak látták, aki lebilincselő asszociációkban gondolkodik, és intellektuális montázsok segítségével fejezi ki magát. Még többen tartják őt a nyilvánosságban megjelenő, kérlelhetetlen public intellectualnek és kiváló vitapartnernek. Azonban a sokféle persona mögött, úgy vélem, létezik egy kevésbé ismert, a lírai énjéhez kapcsolódó aspektus is. Bár tudtam Péter betegségéről, halála mégis váratlanul ért, és nehezen volt felfogható. A Fehérvári úti piacról kifelé jövet szinte letaglózott a híre, amely a telefonom képernyőjén jelent meg. Elszorult a torkom, és a körülöttem lévő világ mintha elmosódott volna. Ma a "könyvember" kifejezést sokan negatív értelemben használják, ám számomra ez azt jelenti, hogy valakinek olyan elemi szükséglete van a könyvekhez, mint a levegővétel. Egy könyvember a könyvek újraolvasásába fojtja alig leplezhető gyászát. De vajon mi volt Péter első publikációja? Milyen tematikai és stiláris jegyeket hordozott az életmű első akkordja? Miért nem foglalkoztatott eddig ez a kérdés? Valószínűleg örült volna neki, ha beszámolok neki a felfedezéseimről, ahogy azt tettem más alkalmak során, amikor régebbi írásait bukkantam fel. Miért olyan nehéz felfognom, hogy kivel is töltöttem az időmet? Péter első írása, amely György Péter néven jelent meg, a szegedi Bölcsész című lapban látott napvilágot 1975-ben. "A Bóják az egész létről szól - írja Péter a bevezetőben -, egy olyan könyv, amely a tudatosan vállalt teljesség igényével lép fel." A közösségvállalás, a pátosz és az etikai elhatároltság jegyében fogalmazza meg gondolatait, és mindezek a kifejezések egy gazdag életmű első akordjaként rendkívül meggondolandók. Későbbi írásában, a Lépcsőházi katarzisban, Péter arról beszél, hogy anyja halála után "semmi nem működött többé." Az elfogadhatatlanság, a kényszeresség és az őszinteség problémája kerül előtérbe, és mindezek a kifejezések szintén mélyen rezonálnak egy gazdag életmű utolsó akkordjaként. Bár tudom, hogy egy életmű sokkal bonyolultabb, mint a benne található szövegek összessége, az első és utolsó publikáció tematikája, megközelítése, hangütése és nyelve mégis analógiákra ösztönözhet minket. Az esztéta, a kritikus és a public intellectual maszkja mögött – vagy éppen azok helyett – Péter lényének megértéséhez kulcsot adhat a líra. Talán nem véletlen, hogy legnépszerűbb munkája, az Apám helyett, lírai elemekkel gazdagon átszőtt esszéregény volt. A közös emlékek, mint a Kállai Ferenc halála utáni beszélgetések, vagy a József Attila verseinek megosztása, mind tükrözik Péter érzelmi mélységét és érzékeny lírai énjét. Mindez arra figyelmeztet, hogy a látszólagos gyorsaság mögött ott bújik a lassú, finom líra, a gondolkodásra és az érzelemre való vágy. Lehetetlennek tűnik Pétertől elbúcsúzni. Életében a dinamizmus, a sietség és a szellemi frissesség jellemezte. Azonban a mély lírai érzékenysége, a vita contemplativa iránti sóvárgása mindannyiunk számára emlékezetes marad. Pannonhalmán, ahol utolsó búcsúját vettük, valaki örökké hiányozni fog a csendes múltból.
