Ők már nem díszítik a luxusvadászok falát trófeaként.

Egy fáról lelógó egyszerű kötélhinta, amivel szemben egy leopárd heverészik. Ide vágyok vissza a leginkább egy-egy nehéz napot követően. Ezen a hintán töltöttem el számos forró délutánt, amikor Dél-Afrika Limpopo tartományában voltam önkéntes egy gepárdok etikus tenyésztésével foglalkozó, de részben rendhagyó állatmenhelyként is funkcionáló szervezetnél, a Cheetah Experience-nél októberben és novemberben. Daraboltunk zsiráfot, hajítottam fel a nyakánál fogva döglött struccot egy fára, takarítottam hiénák medencéjét. Ahogy arról a cikksorozatom korábbi részeiben már írtam, önkéntesnek lenni kemény és piszkos munka volt a szervezetnél, ahol minden reggel legkésőbb 5 óra 20 perckor már szólt az ébresztőm.

Egy átlagos hétköznap reggelente legalább 40 percet szentelek a felkészülésre; sima, fénylő hajjal, gondosan kiválasztott ruhákkal, csillogó sminkkel és egy utolsó fújás parfümmel indulok útnak. Dél-Afrikában azonban az ébredésem pillanatától számított tizenöt percen belül már a dzsip felé tartottam, amely a poros, narancssárga földeken keresztül vitt engem és a többi önkéntest az állatokhoz. Őket egyáltalán nem izgatta, hogy mennyire igyekszem csinosnak tűnni, miközben reggel hatkor már lapáttal a kezemben léptem be a kifutóikba, hogy takarítsak. Ott volt Allegrá, a szervál, a három vadmacska – Grace, Melody és Harmony –, valamint a kedvenc "bolygóim", a karakál testvérek: Saturn, Mercury és Jupiter. Minden egyes nap új kaland volt, és a külsőségek helyett sokkal inkább a szívemre és a lelkemre figyeltem.

Ezekhez a macskafélékhez közel lehetett kerülni. A lábamnál köröztek, miközben takarítottam a kifutójukat, a hússal teli tányérjaikat félelmet nem ismerve nyújtottam eléjük délelőttönként, de voltak délutánok, amikor egy könyvvel vagy felnőtt színezővel a kezemben ültem be hozzájuk.

Ha akartak, odaültek mellém, ha nem, akkor néhány méterre tőlem heverésztek.

A Cheetah Experience "oroszlánoldalának" egy része viszont ennél elérhetetlenebb és rejtélyesebb maradt előttem és a dolgozók előtt is. A nagymacskákkal; oroszlánokkal, leopárdokkal, Blaze-zel, a pumával és Fushannal, a tigrissel a saját érdekünkben csak a több méter magas kerítéseken át érintkezhettünk, vagy még úgy sem. A kifutóik több, kapuval elválasztott "rekeszből" álltak, így amikor a reggeli takarításokra került sor, sokszor 5-10 percet töltöttünk azzal, hogy az egyik lezárható rekeszből a másikba csaljuk Novát, a fekete párducot, Pheonixt, az arcát folyton a tenyerünkhöz dörgölő, elbűvölő leopárd hímet, vagy a társát, Cosmót, aki reggelente találta a legélvezetesebbnek, hogy a háza tetején heverésszen és meg se mozduljon.

Míg az oroszlánok, Acinonyx, Napoleon, Max és Annika napi többszöri üvöltéssel adták a tudtunkra, hogy nem vágynak a társaságunkra, a leopárdok, a puma és a tigris kifutója hívogató volt. Még akkor is, ha ők is legalább olyan veszélyes ragadozók, mint a sörényes társaik.

Sebezhető fajok: Az ökoszisztémák érzékeny egyensúlyai A sebezhető fajok olyan élőlények, amelyek különböző okok miatt, mint például a környezeti változások, az élőhelyek pusztulása vagy az emberi tevékenységek következményeként, fokozottan ki vannak téve a kihalás veszélyének. Ezek a fajok általában kis populációval rendelkeznek, vagy olyan speciális élőhelyekhez kötődnek, amelyek könnyen sérülékenyekké válhatnak. Ezek a fajok nem csupán saját maguk számára jelentenek kihívást, hanem az egész ökoszisztéma stabilitását is befolyásolják. Például a sebezhető növényfajok táplálékforrást biztosítanak számos állatfaj számára, így eltűnésük hatással lehet a teljes táplálékláncra. A sebezhetőség mértéke sok tényezőtől függ, beleértve a faj biológiai jellemzőit, elterjedését, reprodukciós szokásait és az élőhelyének állapotát. Az ilyen fajok védelme és megőrzése elengedhetetlen az éghajlatváltozás, a szennyezés és a biodiverzitás csökkenése elleni harcban. A sebezhető fajok megóvása érdekében fontos, hogy tudatosan alakítsuk a természetvédelmi politikákat, és támogassuk a fenntartható fejlődést. Ezzel nemcsak a fajok fennmaradását segítjük, hanem az egész bolygónk egészséges ökoszisztémáit is megóvjuk.

Afrika legveszélyesebb és legnehezebben megközelíthető vadállatai közé tartozik az oroszlán, a leopárd, az orrszarvú, az elefánt és az afrikai bivaly. Ezen ikonikus állatok, közismert nevükön a "big five", nem csupán a kontinens természeti csodáit képviselik, hanem egyúttal a vadászat iránti kereslet hajtóerejévé is váltak. A vadászati lehetőségek köré kiépült piac nemcsak gazdasági, hanem etikai kérdéseket is felvet, hiszen e különleges fajok megőrzése és védelme egyre nagyobb hangsúlyt kap a fenntarthatóság érdekében.

Azokat, akik erre vevők, több (tíz)millió forintba kerülő, szervezett luxusvadászatokon viszik a - gyakran emberek által felnevelt - vadállatok közvetlen közelébe, hogy aztán agyonlőjék őket és legyen mivel pózolniuk a közösségi oldalakra felkerülő fotókon.

Egy különleges történet kezdődött, amikor Acinonyx, a hím fehéroroszlán, és hűséges társa, Napoleon, a Cheetah Experience gondozásába kerültek. Születésük után csupán néhány nappal elválasztották őket az anyjuktól, aki a fogságban élt. Az apró kölyköket emberi kezek nevelték fel cumisüveggel, hogy a későbbiekben, amikor elérik teljes szépségüket és erejüket, egy gazdag amerikai, európai, esetleg magyar "vadász" falán végezzenek trófeaként. A sorsuk kétségtelenül tragikus, hiszen remélhetőleg számos más oroszlánkölyök életét is megpecsételik a sorsuk. Az ő történetük nem csupán a túlélésről szól, hanem a vadonban élő állatok jövőjéről is, amelyeknek joguk van a szabad élethez.