Lázár János kifejtette, miért elengedhetetlen, hogy időről időre megjelenjen az utcasarkon.


"Nagyon nagy csatára" készül Lázár János közlekedési- és építésügyi miniszter a jövő évi választásokon, így ő mindenkit óvna az elbizakodottságtól és a nagyképűségtől is. A tárcavezető erről a Mandiner Klubesten beszélt, melyet a 444 szemlézett. "Nagyon nagy csata lesz, mert a szavazóinkat kiskanállal kell összeszedni. Nem egyszerű, mert itt majdnem minden emberrel - sokan bizonytalankodnak, sokan el vannak bizonytalanítva, sokan eltévednek -, majdnem minden emberrel kell beszélni személyesen" - mondta Lázár. Hozzátette, ezért szervezik a Digitális Polgári Köröket, ő pedig "ezért áll egy héten kétszer-háromszor egy utcasarkon, mármint nem pénzkereset céljából, hanem a választók meggyőzése céljából".

Lázár egy kérdésre válaszolva azt mondta, hogy nem tapasztal kormányváltó hangulatot, de kormányellenest igen, kicsit később azonban beismerte, mégis lehet kormányváltó hangulat. Úgy gondolja, ennek súlyát a Fidesz egy darabig alábecsülte. "Én azt tapasztaltam, amikor elkezdtem ezt tavasszal, hogy van kormányellenes hangulat. Ennek persze az éppen aktuális hírekkel összefüggésben hol magasabb, hol alacsonyabb a foka, de van kormányváltó hangulat bizonyos emberek részéről, létezik ez az érzés" - jegyezte meg Lázár.

Úgy látja, hogy a Tisza Párt azzal kampányol, hogy minden rossz, de azt nem tudják megmondani, hogy mit fognak csinálni és mitől lesz jobb, a választásokon pedig a legjobban azok fognak csalódni, akik a Tisza Pártra szavaznak, nem azok, akik bizalmat adnak a kormánynak.

Related posts