Lelőtt utasszállítók és titokzatos légikatasztrófák – a tragédiák jelentős része Moszkvához kapcsolódik.
"Hol értek el minket?" - ezek voltak a Siberia Airlines pilótájának utolsó szavai, vagy legalábbis ez a kérdés hangzott el, mielőtt a feketedoboz felvétele hirtelen megszakadt, amely a pilótafülke beszélgetéseit rögzítette.
Az 1812-es járat 2001. október 4-én indult Tel-Avivból a szibériai Novoszibirszkbe, de soha nem érkezett meg. A Tupoljev Tu-154-est a Fekete-tenger felett, nagyjából 190 kilométerre Szocsitól délnyugatra lelőtték. A lövedék becsapódásának egy örmény utasszállító pilótája volt a szemtanúja.
A gép fedélzetén, beleértve a személyzetet is, összesen 38 orosz és 40 izraeli állampolgár tartózkodott, többségük rokoni látogatás céljából utazott. Sajnos senki sem élte túl a tragikus eseményt.
A tragédia idején a Krímben egy különleges ukrán-orosz kiképző gyakorlat zajlott, amelyet egy orosz fennhatóság alatt lévő támaszponton rendeztek meg.
Vlagyimir Putyin, az orosz elnök, valamint az ukrán védelmi minisztérium hosszú tíz napig igyekezett tagadni és megcáfolni a fegyveres erők felelősségét a polgári repülőgép lelövésében. Az ukrán és orosz hatóságok végül csak késlekedve állapították meg, hogy a gépet – nem szándékosan – egy légvédelmi rakéta találta el.
Három év elteltével az ukrán kormány 200 ezer dolláros kártérítést nyújtott az áldozatok családtagjainak, hangsúlyozva, hogy ez a kárpótlás nem értelmezhető a bűnösség elismeréseként.
Az akkori esemény jelentősége szinte eltűnt a három héttel korábban bekövetkezett, a történelem lapjaira 9/11-ként bejegyzett, az Egyesült Államokat megrázó terrortámadás hatása alatt.
"Hol érte el a sors a gépünket?" - talán ez a kérdés fogalmazódott meg az azeri légitársaság pilótájában, aki 2024. december 25-én, helyi idő szerint 7:55-kor a 8243-as járattal Bakuból Groznij irányába emelkedett a levegőbe.
A csecsen főváros környékén - a pilóták az utóbbi időkben maguk is tapasztalták - ukrán drónoktól tartva alaposan zavarják a GPS-jeleket. Igor Ksnjakin kapitány alig negyed órával a felszállás után azt jelezte: madárrajjal ütközött, percekkel később pedig "hidraulikus hibáról" számolt be. Nem sokkal később a gép eltűnt a radarokról. Egy órával később, 9:49-kor kényszerleszállás engedélyezését kérte akkor már a kazah hatóságoktól.
Az azeri tulajdonú Embraer 190AR repülőgép 10:30-kor tragikus módon a földbe csapódott a kazah Aktau repülőtér közelében. Mindössze két perccel előtte a rádiókapcsolat végleg megszakadt, ami aggasztó jele volt a történteknek.
Az utasszállító imbolygó repülésére ekkor már a földről is felfigyeltek. Nehezen tartotta a vízszintes irányt. A becsapódás után repesznyomokat találtak a gép farokrészén.
A repülőgép fedélzetén tartózkodó 67 utas közül több mint a fele, beleértve a személyzetet is, akik mind az elülső részben foglaltak helyet, sajnos nem élte túl a tragikus becsapódást.
Az Euronews volt az egyik első hírforrás, amely beszámolt arról, hogy egy orosz rakéta csapódott be az utasszállító repülőgépbe.
Az azeri repülőgép két fekete dobozát hamar felfedezték, azonban az igazi titkok feltárása csak a hosszas, akár hetekig elnyúló elemzés után derülhet ki. Csak ekkor válik világossá, mik voltak a pilóta utolsó, rögzített szavai.
Három nappal a végzetes találat után Putyin telefonon bocsánatot kért az azeri elnöktől, de nem utalt Oroszország felelősségére. Ilham Alijev állítólag azt mondta az orosz elnöknek, hogy az orosz légtérben külső fizikai beavatkozásnak alávetett, és emiatt irányíthatatlan gépet orosz légiirányítók terelték a kazah Aktauba.
A súlyos eseményt követően több légitársaság, köztük azeri, izraeli, dubaji, kazah és türkmén szolgáltatók, ideiglenesen leállították bizonyos oroszországi járataik üzemeltetését.
A Korean Airlines 007-es járata 1983. augusztus 31-én emelkedett a levegőbe a New York-i JFK repülőtérről, célpontja pedig Szöul volt, egy kisebb kitérővel Anchorage, Alaszkán.
Az óriásgép azonban - a személyzet figyelmetlensége miatt - eltért a kijelölt útvonaltól, és a Szovjetunió titkos zónájában szelte át az eget Kamcsatka felett, ahol az interkontinentális ballisztikus rakéták titkos tárolóhelyeit rejtették el.
A szovjet légvédelem tévesen amerikai kémrepülőnek nézte a dél-koreai utasszállítót. A Szuhoj K-8 típusú vadászgép, amelyet az elfogására indítottak, levegő-levegő rakétáival szemben a Boeing 747-esnek és a fedélzetén lévő 269 utasnak nem volt esélye a túlélésre. Az áldozatok között egy amerikai demokrata kongresszusi képviselő is ott volt.
A szovjet vezetés kezdetben nem volt hajlandó elismerni felelősségét a KAL 007-es járatának megsemmisítésében, és ez hosszú ideig hátráltatta a Moszkva és Washington közötti feszültség enyhítésére irányuló diplomáciai erőfeszítéseket.
A szovjet külügyminiszter 1991-ben, majdnem nyolc évvel a tragikus események után, végre bocsánatot kért dél-koreai kollégájától.
A súlyos következményekkel járó esemény után Ronald Reagan elnök döntést hozott arról, hogy az Egyesült Államok műholdas globális helymeghatározó rendszerét - aktiválását követően - nemcsak a katonai célokra, hanem a polgári légiforgalom számára is hozzáférhetővé kell tenni. E lépés célja az volt, hogy megelőzzék az utasszállító repülőgépek eltérítését a megszabott útvonalaktól.
Az iráni-iraki konfliktus utolsó szakaszában a USS Vincennes rakétacirkáló a Perzsa-öböl vizein teljesített járőrszolgálatot. A cirkáló parancsnoka arról számolt be, hogy az Iszlám Forradalmi Gárda rohamcsónakjai tüzet nyitottak egy helikopterre, amely a hajóról indult. Erre reagálva az amerikai cirkáló belépett az iráni területi vizekre, ahol összecsapásba keveredett az "ellenséges" erőkkel.
A közelharc idején, 1988. július 3-án indult az Iran Air menetrendszerinti járata Teheránból, Bandar Abbász érintésével Dubajba. Az Airbus A300-as az optimális útvonalon, a Perzsa-öböl felett repült.
Az amerikai haditengerészet később azt nyilatkozta, hogy a Vincennes hajó legénysége az utasszállító repülőt egy ellenséges vadászgépnek azonosította, ami miatt két föld-levegő rakétát indítottak ellene.
Az Iran Air 655-ös járata, amely 290 utast szállított, tragikus módon ugyanolyan sorsra jutott, mint a koreai óriásgép utasai: senkinek sem volt esélye a túlélésre.
A teheráni kormány az utasszállító lelövését tudatos cselekedetként és jogellenesnek minősítette, míg Washington, hasonlóan Moszkvához, jogi szempontból nem ismerte el a felelősségét a számos áldozatot követelő tragikus esemény kapcsán.
Reagan diplomáciai jegyzékében, amely öt bekezdésből állt, kifejezte "mélységes sajnálatát" a történtek kapcsán - emelte ki a Washington Post.
Irán is részt vett a polgári légijárművek lelövésében.
Az első beszámolók alapján a levegőben lángra kapott az Ukraine International Airlines 752-es járata, amely 2020. január 8-án, alig néhány perccel a teheráni Homeini repülőtérről való felszállás után próbált visszatérni. A gép Kijev irányába indult, de sajnos nem tudta elérni a célját.
A Boeing 737-es sajnos nem tudta teljesíteni a visszatérési tervét a teheráni repülőtérre, és tragikusan lezuhant.
Irán kezdetben műszaki problémával indokolta a tragikus eseményt.
A brutális támadás hátterében Teherán és Washington feszültségei álltak, különösen miután Donald Trump elnök döntése nyomán Kászem Szulejmáni tábornok, az iráni fegyveres erők meghatározó vezetője életét vesztette. Ezt követően Irán válaszul rakétatámadásokat indított az Irakban állomásozó amerikai katonák bázisai ellen, jelezve, hogy a konfliktus nem csupán politikai síkon zajlik.
Az iráni hatóságok a harmadik napon ismertek be hivatalosan, hogy az ukrán utasszállító repülőgépet egy amerikai cirkálórakétának tévesztették, ami miatt a légvédelem tüzet nyitott rá. Ennek következtében két földről indított rakétával célozták meg a Boeingot.
A repülőgépen 176 utas tartózkodott. Sajnos, a tragikus baleset következtében senki sem élte túl a katasztrófát.
A sors iróniája, hogy az utazók többsége, összesen 146 fő, iráni útlevéllel indult el. Többségük kanadai-iráni kettős állampolgár volt, akik Kijeven keresztül szerették volna megtenni az utat hazafelé.
Több mint egy évvel az ukrán gép lelövése után tíz iráni ellen emeltek vádat hazájukban, három és fél év elteltével pedig Kanada, az Egyesült Királyság, Svédország és Ukrajna követelte hágai Nemzetközi Bíróságtól az irániak felelősségre vonását, akik 2020-ban 176 ember halálát okozták.
A földről indított rakéta 2014. július 17-én, csütörtökön, helyi idő szerint 16:20:03-kor robbant fel a pilótafülke felett, a bal oldalon. Az esemény pontos időpontját azért tudták másodpercre meghatározni, mert a később előkerült feketedoboz hangrögzítője ekkor állt meg. A felvétel utolsó rögzített nyomai között, mindössze húsz ezredmásodperccel a detonáció előtt, két zúgó hang hallatszott, ami a robbanás közeledtét jelezte.
A maláj légitársaság Boeing 777-ese, az MH17-es járat két órával korábban indult Amszterdamból a fedélzetén 283 utassal és 15 fős legénységgel. Az úticél Kuala Lumpur - volt.
"Figyelmeztettük őket, hogy ne merészkedjenek a 'mi égboltunk' fölé" - osztotta meg Igor Ivanovics Sztrelkov az orosz Vkontakte közösségi oldalon, több mint másfél órával az esemény után, 17:50-kor. Hozzátette, hogy "egy An-26-os típusú repülőgépet lőttek le a donyecki Torez közelében". A gép egy salakkupac mögé zuhant, szerencsére lakott terület közelében nem.
A fedélzeten lévő 298 utas közül sajnos senkinek sem sikerült megmenekülnie a rakétatalálat következményei elől.
Ez volt a legtragikusabb légikatasztrófa, amely során katonai erők támadtak egy civil utasszállító repülőgépre, ezzel számos ártatlan életet követelve.
A rádiókapcsolat a maláj Boeinggal 50 kilométerre az orosz-ukrán határtól szűnt meg. A lelőtt repülő roncsait a szakadárok által ellenőrzött, kelet-ukrajnai Donyeck-régióban találták meg.
Az utasszállító repülőgépet célba vevő moszkvai milicisták azon a napon kapták meg a rakétákat, és azonnal el is indították az egyik tesztet.
Számos jel utalt arra, hogy a maláj utasszállító tragédiáját okozó rakéta kézbesítése közvetlenül Putyin elnök vagy akkori védelmi minisztere, Szergej Sojgu által történt, a Kreml szoros felügyelete alatt álló szakadárok számára.
Mivel a legtöbb áldozat holland állampolgár volt, Hollandia vette át a vizsgálat irányítását. Egy ottani bíróság távollétükben életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte a rakétakilövés felelőseit, de végül csak Sztrelkov került rács mögé. Érdekesség, hogy Sztrelkov csupán egy fedőnév; valós neve Igor Girkin. Őt nem a MH-17-es járat lelövéséért zárták börtönbe, hanem azért, mert bátor módon bírálta Putyint, és politikai ambíciókat dédelgetett, mivel indulni szeretett volna az elnökválasztáson.
Az orosz elnökkel nem lehet ujjat húzni - ezt bizonyította a korábban Putyin "séfjeként" elhíresült Szergej Prigozsin esete, aki fellázadt a Kreml koronázatlan uralkodója ellen.
A 2023. augusztus 23-án bekövetkezett tragédia során egy brazil Embraer magángép, amely az őt és kísérőit szállította, tragikus módon lezuhant, miközben Moszkvából Szentpétervárra tartott.
A fedélzeten lévő utasok ittak, és valószínűleg drogot is fogyasztottak. Egy gránát robbant a gépen, és az utasok földi maradványai között repeszeket találtak. Erről Putyin számolt be néhány nappal később egy Szocsiban tartott fórum keretein belül. Az elnök egyértelműen arra célzott, hogy a felelőtlen viselkedés játszott szerepet a gép tragikus lezuhanásában.
A vizsgálat során külső, fizikai behatás nyomát nem észlelték a gép testén. A repülőgép brazil gyártója - a szokásoknak megfelelően - felajánlotta segítségét és baleset körülményeinek kivizsgálásában, az orosz hatóságok azonban elutasították a javaslatot.
A Kremlnek jelentős gyakorlata van az "ellenfelek megszüntetésében" – fogalmazott a Fehér Ház szóvivője, Karine Jean-Pierre, hozzátéve, hogy "teljesen egyértelmű, mi történhetett Prigozsinnal".
Katyńi vérengzés néven emlékeznek az 1940 tavaszán elkövetett mészárlásra, amikor az NKVD pribékjei a becslések szerint 22-23 ezer lengyel fogollyal - tiszttel, főtiszttel - végeztek. Az áldozatokat tömegsírokban hantolták el. Ezek közül az elsőt a Szmolenszk melletti Katyńban a német megszállók fedezték fel.
A Katyń-i mészárlás 70 évvel később is újabb vétlen áldozatokkal szolgált: 2010. április 10-én a szmolenszki repülőtér közelében tragikus baleset történt, amikor a lengyel légierő 101-es járata lezuhant. A gépen tartózkodott Lech Kaczyński akkori államfő és felesége, a száműzetésben élő egykori elnök, a lengyel vezérkari főnök, kormánytagok, parlamenti képviselők, a lengyel jegybank elnöke, valamint számos más kiemelkedő állami és egyházi méltóság.
A neves állami küldöttség Oroszországba indult, hogy tiszteletét tegye a tömeggyilkosság áldozatai előtt. A gépen tartózkodó 89 utas és a hétfős legénység sajnos mindannyian életüket vesztették a tragikus baleset során.
Lech Kaczyński Jarosław Kaczyńskinak, a Lengyelországot később háttérből irányító Jog és Igazságosság párt elnökének ikertestvére volt. Az orosz vizsgálóbizottságot pedig Vlagyimir Putyin akkori miniszterelnök irányította.
Lengyelország és Oroszország egymásra mutogatott a súlyos szerencsétlenség okainak kivizsgálásakor: az oroszok azt állították, hogy a pilóta hibájából csapódott a földbe a gép, a lengyelek pedig azzal vágtak vissza, részeg katonai parancsnok kényszerítette rossz időjárási körülmények között landolásra a repülőt.
Jarosław Kaczyński számára sosem volt kérdés, ki felelős a testvére tragikus haláláért. "Kezdetben az intuitív meggyőződésem irányított, hiszen az ilyen tragédiák rendkívül ritkák. Később pedig ráébredtem, hogy a nyírfa egyszerűen nem képes levágni egy repülőgép szárnyát" - osztotta meg gondolatait a baleset 12 év elteltével.
Később a hívei előtt azt nyilatkozta, hogy több forrásból, köztük nemzetközi információkból, "teljes körű és megbízható" választ kapott a baleset okára vonatkozó kérdésével kapcsolatban. A 96 embert érintő szmolenszki tragédia kapcsán kijelentette: valójában "támadás" történt. A bizonyítékok bemutatása előtt fontosnak tartotta, hogy azonosítsák "azokat, akik meghozták a döntéseket, valamint azokat, akik végrehajtották ezeket, itt Lengyelországban, de különösen Oroszország területén". A "merénylet" mögötti indíték szerint az öccse Moszkva-ellenes politikai állásfoglalása volt.
