Magyar tudósok mélyreható kutatásokat végeztek annak érdekében, hogy feltárják a dallamtapadás jelenségének okait.

Az ELTE és a BME kutatói egy izgalmas kutatás keretében a fülbemászó dallamok és a különböző személyiségjegyek közötti összefüggéseket tanulmányozták. Eredményeik rámutatnak, hogy a dallamtapadás nem csupán egy időszakosan előforduló, kellemes vagy éppen kellemetlen élmény, hanem egyfajta híd is lehet az önismeret és a mentális jólét felé. Ez a felfedezés új perspektívát nyújt arról, hogyan befolyásolják a zenék az érzelmi állapotainkat és a belső világunkat.

Sokunk életében előfordult már, hogy egy dallam szinte megállíthatatlanul zakatolt a fejünkben, függetlenül attól, mennyire próbáltunk megszabadulni tőle. Ez a jelenség általában ártalmatlan, ám néhány kutatás arra utal, hogy összefügghet bizonyos személyiségjegyekkel, például a szorongásra való hajlammal vagy a mentális kontroll szintjével.

Fülöp Flóra és Honbolygó Ferenc, a BME és az ELTE-PPK kutatói új tanulmányukban 4300 magyar résztvevő bevonásával legutóbb azt vizsgálták, inkább a kényszeres ismétléshez, vagy inkább erős érzéki élményekhez kapcsolódik-e a tudományosan dallamtapadásnak nevezett jelenség. A kutatáshoz olyan kérdőíveket használtak, amelyek egyrészt a skizotípiát (azaz a skizofréniához köthető, de nem patológiás mértékű pszichózisra való hajlamot), másrészt a nem klinikai rögeszmés-kényszeres zavarokat (OCD) mérik. Ezek ugyanis hajlamokként az átlagos, egészséges embereknél is jelen lehetnek.

A kutatók újabb érdekes összefüggéseket fedeztek fel a furcsa érzékszervi élmények és a kényszeres gondolatok terén. Kiderült, hogy azok az egyének, akik hajlamosabbak különleges érzékelésekre – mint például olyan hangok észlelése, amelyeket mások nem hallanak – valamint kényszeres gondolatokkal küzdenek, gyakrabban töprengenek azon, miért ragadt meg egy dallam az elméjükben. Ezen kívül szívesen mozognak, például dobolnak az ujjaikkal, vagy dúdolnak, amikor egy dallam kering a fejükben. Érdekes, hogy azoknál, akiknél a kényszeres gondolatok intenzívebbek, a dallamtapadás gyakran kellemetlen vagy zavaró élményként jelentkezik.

Ugyanakkor azok, akiknél a skizotípiás hajlam erősebb, például hajlamosak különös vagy szokatlan észlelésekre, gyakrabban élhetnek át dallamtapadást – ami számukra nem feltétlenül kényelmetlen élmény.

Érdekes újdonságként merült fel, hogy a skizotípia előrejelzi a dallamtapadással kapcsolatos önmegfigyelés és a hozzá tartozó mozgás intenzitását. Azoknál, akiknél a skizotípiás vonások erőteljesebben jelentkeztek, megfigyelhető volt, hogy fokozottan figyeltek arra, milyen belső folyamatok zajlanak bennük, ami a dallamtapadást kiválthatta – például megoldatlan dilemmák vagy egyéb aggodalmak formájában. Emellett gyakrabban tapasztalták, hogy mozgásra ösztönözte őket az élmény, például a lábuk ritmusra járt vagy doboltak valamit a kezükben. Ez a jelenség hasonlít ahhoz, amikor a skizofréniával élők hallucinációkat tapasztalnak, és nem tudják megkülönböztetni, hogy a zene, amit hallanak, csupán a saját elméjükben szól.

A kutatás rámutat arra, hogy bár a dallamtapadás-élmények általában ártalmatlanok, bizonyos személyiségjegyek befolyásolhatják, miként éljük meg ezeket az élményeket. Azok, akik hajlamosabbak az introspektív gondolkodásra vagy különleges érzékelési élményekre, gyakrabban találkozhatnak visszatérő dallamokkal, és mélyebben elgondolkodhatnak azok mögötti jelentésen. Az eredmények hozzájárulnak ahhoz, hogy jobban megértsük, miként kapcsolódnak a mindennapi mentális élmények az egyéni különbségekhez, és hogyan alakulhat egy egyszerű, hétköznapinak tűnő jelenség - mint például egy beragadt dallam - a pszichológiai önismeret egyik fontos eszközévé.