Magyar szemtanú a Maldív-szigeteken történt hajótörésről: Hirtelen egy hatalmas hullám csapott le, és a víz már a csípőmig ért.

A Maldív-szigeteki Rendőrszolgálat életmentő akciót indított a szerencsétlenül járt hajó utasainak megsegítésére - Fotó: Maldives Police Service

Negyvenöt perccel a start után hirtelen egy hatalmas hullám érkezett, amelyen szinte szárnyaltunk. Amikor végre lecsapódtunk a víz felszínére, úgy tűnt, hogy a hajó alja megsérült a becsapódás következtében, és elkezdett a víz beömleni a fedélzet alá.

Luca éppen a nyaralásának utolsó napjait élvezte, amikor a horizonton megjelent egy furcsa, sötét felhő. A nap fénye hirtelen megfakult, és a levegőben egy szokatlan, feszültséggel teli érzés terjengett. Ahogy a víz fodrozódni kezdett, és a hullámok egyre vadabbul csapódtak a partnak, Luca szíve hevesebben kezdett dobogni. Az a pillanat, amikor a világ körülötte elkezdett megváltozni – a nyugalom helyét átadva a zűrzavarnak – örökre bevésődött az emlékezetébe. Az utolsó napok boldogsága hirtelen feszültséggel és aggodalommal vegyült, ahogy rájött, hogy egy különös süllyedés kezdődött, és a hazatérés már nem a megszokott módon fog zajlani.

Mint elmondta, a Maldív-szigeteken nyaralt február 26. és március 2. között, Dhigurah szigetén. Az időjárás-előrejelzés teljesen kiszámíthatatlan volt az egész nyaralás alatt. Vasárnap, a hazaindulás napján borult és szeles idő volt, ezért Luca úgy döntött, hogy speedboat-tal megy vissza a 125 kilométerre fekvő Maléba, a fővárosba, hogy elérje onnan induló dubaji járatát.

Ahogy a magyar lány emlékeiben felidéződött, a hajóút kezdetén már érezni lehetett a szél fergeteges erejét és a hullámok vad táncát. Sárga riasztás volt érvényben, ami elvileg még lehetővé tette a közlekedést, ahogy ő is megjegyezte. Húsz-harminc perc elteltével azonban a fedélzeten egyre többen érezték magukat rosszul: az emberek hányingerrel küzdöttek, a gyerekek sírása pedig tovább fokozta a feszültséget, pedig még csak most kezdtek el távolodni a parttól, ahol a szigetek már eltűntek a horizonton. Ekkor az időjárás még inkább romlott, és a riasztás színe sárgáról narancssárgára változott. Körülbelül 40-45 perccel az indulás után aztán megérkezett a végzetes hullám, és a víz lassan, de biztosan elkezdett beszivárogni a hajóba.

A hajó motorja még zúgott, amikor elkezdtek körözni a zavaros vízen. A legénység kétségbeesetten próbálta vészjelzésekkel felhívni a figyelmet, hogy segítséget kérjenek, de a hatalmas hullámok miatt alig tudták megőrizni az irányítást a hajó fölött. Kezdetben a hajósoknak nem sikerült kapcsolatba lépniük a partra, és a feszültség egyre nőtt. Az utasok már felvették a mentőmellényeket, de azok még nem voltak felfújva. Luca emlékei szerint nem mindenkinek jutott megfelelően működő mentőmellény; a hajó nem volt tele, hiszen 65 fő helyett csak 45 utas tartózkodott rajta, plusz a 3 fős személyzet.

Luca emlékei között a hajó süllyedése egy különösen viharos és ijesztő pillanatként élt. Eleinte csak lassan, szinte észrevétlenül kezdett víz alá kerülni az árboc, a víz csak bokáig ért bent. De ahogy haladtunk az időben, a helyzet egyre súlyosbodott. Az ablak mellett ülve éreztem, hogy a víz szintje egyre közelebb kerül hozzám. Hirtelen egy hatalmas hullám csapott le ránk, és a víz úgy áramlott be, hogy a hajó már az oldalára dőlt, és a víz a csípőmig ért. Ekkor mindenki pánikba esett, és megpróbált balra rohanva kiegyensúlyozni a hajót, de ez már nem segített. A káosz közepette ordibálva próbáltuk egymást biztatni, hogy ugorjunk a vízbe. Rajtam volt a kistáska, amelyben a pénztárcám, az útlevelem és a telefonom lapult, míg a cipőmet és a pulóveremet már korábban levettem, mert tudtuk, hogy úsznunk kell majd. Az emlékek között a szorongás és a félelem keveredett, miközben a víz egyre inkább elnyelt minket.

A hajón mindössze egyetlen kijárat volt, és Luca a harmadik sorba ült, éppen hogy csak sikerült kijutnia. A hátsó ülésekből próbálkozó utasok az ablakokon akartak kiugrani, kétségbeesett küzdelem zajlott körülöttük. Egy zömök, idős férfi eltorlaszolta a kijáratot, és a többiek alig tudták őt félresöpörni, hogy végre kiszabadulhassanak. Luca már a kijárathoz érve is nehézkesen mozgott, hiszen a hajó oldalra dőlt, és neki felfelé kellett másznia. Alig pár másodperccel azután, hogy ő kijutott, a hajó végleg felborult.

"Szóval gyorsan ugrottam, hogy ne zúduljon rám a hajó" - mesélte Luca. "Csak egy embert láttam mögöttem, aki éppen kijött az ajtón, aztán egy ázsiai fiú is felbukkant, de fogalmunk sem volt arról, hogy a többiek ki tudtak-e jutni. Amint felborult, szinte azonnal elmerült. A bőröndök a raktérben maradtak, így azoknak esélyük sem volt, mindössze a hajóval együtt merültek el."

Luca első tapasztalata a mentőmellénye használatával meglehetősen aggasztóan alakult: a mellény nem fújódott fel automatikusan, és mellette a vízben hánykolódó kisfiúnak és apukájának sem volt működő mentőfelszerelése. Még egy ázsiai nő is ott küzdött, aki sajnos nem tudott úszni. Amikor Luca bátran kiugrott a hajóból, az volt a célja, hogy a vízben eljusson egy csapathoz, akik összekapaszkodva próbáltak megküzdeni a hullámokkal. Szerencsére sikerült elérnie őket, de itt még mindig folyamatosan úsznia kellett, miközben igyekezett stabilan megmaradni a nagy hullámok tetején. A mellényét csak később tudták szájjal felfújni, így Luca kitartása és bátorsága különösen fontos volt ebben a kritikus helyzetben.

A nyílt vízen a helyzet nem sokkal volt kedvezőbb, mint egy süllyedő hajón. "Egy csapatban voltunk, ahol egy apuka a két kisgyerekével – az egyik 3, a másik 6 éves – egy hajón dolgozó két ázsiai nő, akik otthagyták az úszni nem tudó barátnőjüket, egy indiainak tűnő férfi, és én, mindannyian összezsúfolódva vártuk a segítséget. Közben a 3-4 méteres hullámok folyamatosan dobáltak minket, és sokan közülünk rosszul lettek, ami miatt a vízbe hánytunk. Teljesen tanácstalanok voltunk, nem tudtuk, mikor érkezik a segítség, vagy hogy az időjárás mennyire romlik majd tovább" – emlékezett vissza Luca a rémisztő helyzetre.

Körülbelül egy óra elteltével a távolban megjelent egy hajó, de az ott tartózkodók csak később észlelték őket. Érkezett egy rendőrhajó is, majd egy másik gyorsmotoros, és nem sokkal később még két kisebb hajó is feltűnt. A vízben boldogan nevettek, mert azt hitték, hogy végre minden problémájuk megoldódott.

Ahogy a hajók végre megérkeztek, a hullámok újra az eddigi legnagyobb magasságukra nőttek, és a legénység alig tudta megfogni őket. A helyzet aggasztó volt, hiszen a vad tengerben még a mentőhajó is veszélybe került, mintha csak a természet próbálta volna megakadályozni a segítséget. Luca, akinek eddig a telefonja szorosan a kezében volt, most már csak az események forgatagát figyelte. Amikor az egyik mentőhajó merészen kihajolt egy óriási hullám mögül, hogy kikerülje a veszélyt, a csapat szinte megdermedt, és Luca, a hirtelen jött félelme miatt, elvesztette a telefonját, amely eddig a reményeit szimbolizálta.

Kezdett benyomódni a hajó oldalának alá, és én megpróbáltam eltávolítani magam a hajó szélétől. Ekkor a telefonom a vízbe esett, és végül nem is tudtam kézzel kinyomni magam a hajó alól, csak lábbal, mintha béka módjára próbálkoztam volna. Végül sikerült elkapnom a felém hajított kötelet, és felmászni a rendőrségi hajóra, de a hánykolódás még nem ért véget. Továbbra is igyekeztünk összegyűjteni a maradék embereket. Akadt olyan, aki nem tudott csapatban kapaszkodni, és csak egyedül sodródott a vízben.

Egy órányi mentés után bejelentették a rendőrök, hogy mindenkit épségben megtaláltak. Lucáék alig akarták elhinni, hogy ennyire szerencsések voltak. Nagy megkönnyebbülés volt mindenki számára, mert voltak olyan párok és családok akik elszakadtak egymástól, és más mentőhajó vette fel őket. Ezután visszavittek mindenkit oda, ahonnan indultak: Dhigurah szigetre. De a visszamenetel is ugyanolyan rázós volt.

A sziget lakói szinte mind megjelentek előttük, még a szállodából is autóval érkeztek, hogy segítsenek. Törölközőket hoztak, és új szobát ajánlottak fel. Egy szlovák család, aki szintén a szállodában tartózkodott, felajánlotta Lucának, hogy ad neki száraz ruhát és egy fésűt, míg a hotel munkatársai egy papucsot sikeresen szereztek valakitől, hogy ne mezítláb kelljen hazaindulnia. Miután szerencsére nála maradt az útlevele, elindult a szomszédos sziget repterére - rémületére ismét egy speedboat segítségével. Végül sikerült felülnie a repülőre, és hazaérkeznie egy szatyor vizes ruhával, az útlevelével és idegenek ruháiban. Kedd este aztán váratlan WhatsApp üzenetet kaptak a hoteltől: megtalálták az egyik bőröndöt és a hátizsákot, de még nem tudják, hogyan juttathatják el Magyarországra.

A balesetről a helyi lap és a rendőrség is beszámolt. Eszerint a Maldív-szigeteki Rendőrszolgálat vasárnap reggel 7 óra 57 perc körül kapott bejelentést egy "Huvan" nevű utasszállító gyorshajó felborulásáról. A felborult hajó a Dhigurah-szigetről, az Alif Dhaal-atollról tartott a fővárosba, Malé városába. A baleset idején 45 utas (köztük négy gyerek) és három fős legénység tartózkodott a fedélzeten, mindenkit jó egészségügyi állapotban sikerült kimenteni. A hajóbaleset körülményeit vizsgálják.