Malina Aletta "Életfa" című kiállítása Ózdon egy különleges művészeti esemény, amely mélyen érinti a látogatók lelkét. Az élet fáját szimbolizáló alkotások nemcsak a természet szépségét tükrözik, hanem a lét mélyebb értelmét is felfedik. A tárlat során a
Malina Aletta Rita, a varázslatos Tündér Tulipán kézműves alkotó, aki a kreativitás és a kézművesség világában egyedi stílusával tűnik ki. (Fotó: Csipkés Róbert)
Malina Aletta Rita egy tehetséges ózdi kézműves, akinek a szakmája a hobbija. Tündér Tulipán néven már több évtizede élteti és továbbadja nemzeti örökségeinket ecsetvonásai által. A magyar kultúra napja alkalmából az Ózdi Városi Könyvtárban március elsejéig megtekinthető egy tárlat, amely a munkáit tartalmazza.
Csütörtök délután izgalmas eseményre gyűltek össze az emberek a rendezvényteremben, ahol a kiállítás megnyitóját ünnepeltük. A terem hamarosan zsúfolásig megtelt kíváncsi látogatókkal, akik a művészetek iránti szenvedélyüket osztották meg egymással. Az első fellépő, Fábián Zoltán, a tehetséges székely zenész, varázslatos hangzásával rögtön megragadta a közönség figyelmét. A „Mag” című dala különösen mély hatással volt a hallgatóságra, aláhúzva ezzel a rendezvény jelentőségét és lelkesedését.
"Alettával már öt évvel ezelőtt találkoztunk először, 2020 októberében nyitottuk meg először kiállítását itt a könyvtárunkban, és azóta is tartjuk a kapcsolatot. Ismerjük, látjuk a termékeit, alkotásait közösségi oldalán, és felmerült a gondolat, hogy mi lenne, ha így öt év után újra megnyitnánk a kiállítását" - Csörgőné Csépányi Krisztina, a könyvtár vezetője.
"Ezúton szeretném kifejezni elismerésemet Alettának, amiért egy ilyen lenyűgöző megnyitót varázsolt elénk, amely több szempontból is elbűvöli érzékeinket. Először is, a látvány, amit ő teremtett, lélegzetelállító, de emellett fülünk, szívünk és lelkünk is egyaránt kényeztetésben részesül. Leginkább azonban azért gratulálok Alettának, mert hűen ápolja népi és nemzeti hagyományainkat, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy a jövő generációinak is legyen mit átadnunk. Az ilyen értékek megőrzése nélkülözhetetlen az utókor számára" - emelte ki Janiczak Dávid, Ózd polgármestere.
A könyvtár igazgatójának és a város polgármesterének ünnepi beszéde után a közönség szívében valami különleges érzés keletkezett. A szavak, melyek elhangzottak, nem csupán a tudás és a kultúra fontosságáról szóltak, hanem arról a közösségi összefonódásról is, amely a könyvtár falai között valósul meg. A polgármester szavai mint egy fénysugár világítottak rá arra, hogy a tudás hatalma mennyire elengedhetetlen a fejlődéshez, míg a könyvtár vezetője szenvedéllyel beszélt a könyvek varázsáról és arról, hogy minden egyes olvasott oldal új lehetőségeket nyit meg előttünk. Az ünnepség végén a hallgatóság egy emberként tapsolt, mert tudták, hogy a könyvtár nem csupán egy épület, hanem a város szellemi központja, ahol a jövő építőkövei formálódnak.
Aletta portékáin, dísztárgyaiban és ékszereiben megjelenő motívumok mély jelentéssel bírnak. Ismertették a középpontban álló életfa szimbolikáját, amely az élet körforgását és a kapcsolatok összefonódását jelképezi. Emellett a tulipán, mint a szépség és a megújulás szimbóluma, szintén fontos szerepet játszik. Végül, a mandala motívuma a harmónia és a belső béke keresését tükrözi, amely egyensúlyt teremt az élet különböző aspektusai között.
Aletta röviden bemutatta életútját és pályafutását, majd a figyelem ismét Zoltánra irányult, aki három saját szerzeményével kápráztatta el a közönséget. A program zárásaként az Ózdi Gyöngyvirág Néptánc Egyesület leányai, valamint a Szabad Szombat Táncegyüttes két tagja, Fodor Alexandra és Zalavári Róbert léptek színpadra. Zoltán a záró produkcióhoz a székely népdal, az „Akkor szép az erdő” dallamait szolgáltatta, ezzel még varázslatosabbá téve az estét.
"Komoly állomások ezek egy ember életében, mikor a nyilvánosság elé tárhatja azt a világot, ami ő maga. Nehéz és kitartó út vezet idáig, de a beteljesülés, ami ezután érez az ember, az felbecsülhetetlen. Aletta mértéktartó munkássága példaértékű. Az ilyen embereknek köszönhetően maradnak fent és öröklődnek tovább a hagyományaink" - nyilatkozta Fábián Zoltán a hírportálunknak.
A programok befejezése után üdítőkkel várták a vendégeket, akik szabadon csevegve felfedezték a kiállítást is.
Alettának a történelem és a népművészet iránti szenvedélye gyermekkora óta él, melyet dédnagymamája inspirált. A kézművességgel azonban csak 2009-ben kezdett el komolyabban foglalkozni. Azóta ez a tevékenység nem csupán hobbija lett, hanem a hivatása és a mindennapi munkája szerves részévé vált.
"Minden vasárnap Lamban ebédeltünk. Ez volt az utca neve, ahol dédnagymamám élt. Ebéd után kezdődött a kis szeánszunk. Az első rész a szuszizás volt, vagyis a fűszerek szagolgatása, s felmérése, hogy melyik ételbe melyik való. Utána elővette a hímzőfonalakat, amik egyforma dobozban voltak. Én pedig minden dobozba árnyalatonként pakoltam be őket. Sokat ültem a Singer-gépe mellett, amíg ő riselt rajta. Ilyenkor mindig mesélt. Ő adta át a hazaszeretetet. fontosságát. Mesélt Nagymagyarországról, s kicsiként nem értetettem, hogy miért picike az ország, mikor ő arról beszélt, hogy a Felvidék hozzánk tartozott. Álltam a sezlonon s fogott, s együtt énekeltük, hogy: Éljen a magyar szabadság! Éljen a haza!. Rengeteg értékes tudást kaptam tőle" - mereng el csillogó szemekkel.
Célja, hogy népi motívumainkat, fontos jelképeinket szívesen viselje magán a fiatalabb generáció is. Igyekszik modern köntösben az emberek elé tárni örökségünket karkötők, fülbevalók, nyakláncok, táskák, dísztárgyak, ékszerdobozok segítségével. Elmondása alapján helyt tud állni a mai világban és meg tud élni ebből a foglalkozásból, de elengedhetetlen a férjével való összhang és a kölcsönös támogatás. Munka közben a mantrás stílus, a kemény hangzás, a rockzene hívja elő belőle azt a finom, nőies színt és formavilágot, amit a munkáin láthatunk.
A Felvidék számomra nem csupán egy földrajzi terület; ez a hely a gyökereim, a hagyományaim és a kulturális örökségem szívét jelenti. Minden egyes látogatásomkor újra felfedezem a táj szépségét, legyen szó a festői hegyekről vagy a festői falvakról, amelyek tele vannak történetekkel. A helyi népszokások és gasztronómiai különlegességek mindig emlékeztetnek arra, honnan származom. Sok időt töltöttem az ottani emberekkel, akik barátságukkal és vendégszeretetükkel folyamatosan elvarázsolnak. A Felvidék számomra tehát nem csupán emlékek gyűjteménye, hanem egy folyamatosan élő kapcsolat, amely formálja a gondolkodásomat és a világképemet.
Anyai ágam nyúlik a Felvidékre. Dédnagymamám mesélte, hogy az ő apukája a Felvidékről volt, de jött a Trianon és itt maradtak Ózdon. Számomra ez maga volt a rejtély. Gimnazista voltam, amikor dédi szekrényében megtaláltam egy fekete bársony borítású könyvecskét. Kinyitottam, családi adatok voltak benne, s a felvidéki rokonok, akik az ükapám szülei. Innen tudtam meg, hogy Sőreg volt az a hely, ahol éltek. Dédi egyszer mondot olyat, hogy én leszek az, aki hazatalál. Három éve a férjem elvitt Sőregre a temetőbe, hátha megtalálom a szépszüleim sírját. Hónom alatt a bársony könyvecske, s én a sírok között sétálgattam. Semmit se találtam, de belül mélyen jó volt ebben a faluban lenni. Vér szerint így vagyok köthető a szeretett Felvidékhez. Nekem a Felvidék, a gömöri rész a haza, a nagybetűs Haza. Az élet hat éve úgy alakult, hogy megismerkedtem Kopecsni Gáborral és Mikolttal. Ez a találkozás Gömörpéterfalán történt, ami Sőreg közelében van. Ennél a pontnál éreztem azt, hogy megérkeztem. Erről beszélt dédi. Néha fura az agyamnak felfogni azt, hogy én itt élek Ózdon, az anyaországban, a Haza viszont a Felvidéken van. Kb. kéthavonta át kell mennem a mostani határon, ki kell mennem a gömöri részre, hogy erőt gyűjtsek a hétköznapokhoz.
Ha lehetőséged lenne visszautazni az időben, és újraélni azt a pillanatot, amikor elindultál a pályafutásodon, tennél valamilyen módosítást a döntéseidben?
Nem változtatnék semmin. Minden úgy zajlott, ahogyan azt meg kellett élnem. Akadtak nehéz időszakok, de mindig arra törekedtem, hogy a tapasztalatokból a legjobbat hozzam ki.
A munkád nem csupán a megélhetésed forrása, hanem egy szenvedély is, amely örömet ad számodra. Kérlek, mesélj el, van-e még valami más tevékenység, ami különösen lázba hoz és szívesen foglalkozol vele a szabadidődben?
A fényképezés mindig is közel állt a szívemhez. Tanultam is erről, de sajnos az iskola, ahol tanultam, bezárt, így a végzettségem egyelőre elmaradt. Ennek ellenére a szenvedélyem nem csökkent; a fényképezőgépem szinte mindig velem van, készen arra, hogy megörökítsem a pillanatokat.
Amikor éppen nem a festés világában merülök el, akkor a családommal közös programokat szervezünk. Szeretünk együtt felfedezni új helyeket, kirándulni a természetben, vagy egyszerűen csak együtt lenni otthon, beszélgetni és nevetni. Néha közösen főzünk, máskor pedig filmesteket tartunk, ahol mindenki hoz egy kedvenc filmet. Ezek a pillanatok igazán különlegesek számomra, hiszen a család a legfontosabb támaszom a kreatív életemben.
A családommal gyakran indulunk felfedezőútra. Amikor vásárokra megyünk, a férjem és a kislányunk külön bejárják a környéket, míg én a helyi finomságokkal ismerkedem. Ha éppen nincs vásár, akkor közösen fedezzük fel a csodákat. Az egyik legkedvesebb helyünk a Tátra, különösen a lengyel oldala, Zakopanéval együtt. Itthon is vannak olyan helyek, ahova szívesen visszatérünk. Például a házassági évfordulónkon rendszerint ellátogatunk a Galya-tetőn található kilátóhoz, ahol mindig különleges élményekkel gazdagodunk.
Aletta kislánya, Réka, már 8 éves, és kicsi kora óta elbűvöli az édesanyja festős műhelye. Néha csendben áll az anyukája mellett, szemei csillogva figyeli, ahogy az ecsettel életre kelti a vásznat. Máskor viszont tele van kérdésekkel, kíváncsian faggatja, hogy miért éppen úgy alkalmazza a színeket, vagy mit jelent az utolsó simítás. Este, amikor a munka véget ér, ő az, aki gondosan elpakolja a festékeket a dobozba, és az ecseteket a helyükre teszi, mintha saját kis rituáléja lenne ez, amivel megbecsüli az alkotás pillanatait.
Aletta gyakran magával viszi őt a vásárokra, ahol szívesen segít mindenben. Az ékszerek rendezése és kihelyezése az ő feladata, amelyet különféle minták - matyó, kalotaszegi és más motívumok - szerint végez, hiszen élvezi ezt a kreatív munkát. A vevőkkel való beszélgetések is kedvesek számára, de néha inkább csak egy mosollyal fejezi ki magát. Érdeklődik édesanyja mestersége iránt, és bár szokott rajzolni és festeni, a néptánc az, ahol igazán otthon érzi magát. Képes az éjszaka közepén is felébreszteni a szüleit, hogy együtt járják a rábaközi táncokat, ezzel is kifejezve szenvedélyét és szeretetét a hagyományos kultúra iránt.
Malina Aletta nem csupán a kislányának kívánja átadni tudását. Nyáron izgalmas foglalkozásokat szervez különböző táborokban, ahol a gyerekek örömmel vesznek részt, és élvezettel tanulnak új dolgokat.
Reméli, hogy idén nyáron lesz lehetősége felnőttekkel is foglalkozni.
