Miért nem kelt bennünket felháborodásra, hogy Magyar Péter azt nyilatkozta, "Dunába lökne" újságírókat?


azt mondani 2024-ben Magyarországon egy politikusnak, hogy bármi okból embereket lökne bele a Dunába,

teljességgel elfogadhatatlan.

Mint ismeretes, hétfőn nyilvánosságra került egy hangfelvétel Magyar Péterről, amelyben többek között az ATV és a HírTV újságíróit szidja, akiket a saját elmondása szerint a Dunába lökne, illetve nem engedne be a Tisza rendezvényeire.

Ha ezt a kijelentést bárki más tette volna a magyar politikai színtéren, valószínűleg már régóta a lemondását követelnék, a második világháborús vonatkozásokra utalva - és ebben lenne is némi igazság.

Politikai nézetektől függetlenül az ilyen kirohanásokat nem lenne szabad figyelmen kívül hagyni a közvélemény részéről.

Csak egy kis emlékeztető: 1944 októbere és 1945 januárja között a nyilas fegyveresek több ezer zsidót lőttek a Dunába, mind a pesti, mind a budai oldalon. E tragikus események sokak emlékezetében elhalványultak, de fontos, hogy ne feledkezzünk meg róluk.

Related posts