Spiró György „Az imposztor” című drámája a 2024-re megosztott Magyarország komplex politikai és társadalmi viszonyait tükrözi. A darab a társadalmi identitás, a hatalom és a manipuláció kérdéseit boncolgatja, miközben karakterei a saját helyüket keresik e

"Boguslawski mindig így jár el. Felbukkan egy helyszínen, varázslatot teremt, majd hirtelen eltűnik" - meséli a kellékes a híres lengyel színész vendégszereplése után Spiró György Az imposztorában. A Pesti Színházban bemutatott komédia új dimenziót nyert, miután az író a harmadik felvonásban néhány részletet módosított.

„Megérkezett Boguslawski” – így indul Spiró György Az Ikszek című regénye, amelyben a történet egy különös, sorsfordító napon veszi kezdetét: 1815. szeptember 26-án. Ekkor tért vissza a híres színészóriás Lvovból Varsóba, éppen abban az időben, amikor I. Sándor cár, a francia, a porosz és az orosz uralkodó Párizsban aláírta a Szent Szövetséget, amely négy évtizedre formálta az európai hatalmi viszonyokat. A Lengyel Királyság ekkor az Orosz Birodalom oltalma alá került, a cár pedig királyi címet viselt. A herceg, Adam Jerzy Czartoryski révén, aki I. Sándor barátja és minisztere volt, a lengyelek egy kis önállóságot élvezhettek, de ez csak ideiglenes volt. A regény történelmi kontextusa tehát mélyebb rétegeket hordoz, és amikor 1981-ben megjelent, az olvasók a kádári Magyarország szimbolikus tükörképeként értelmezték, ünnepelve a mű gazdag mondanivalóját.

A békekötések utáni Európában, Varsó városában, a színház falain belül egy különös világ bontakozik ki: a kollaboránsok és az ellenállók harca mellett a besúgók árnyai mindenhová behatolnak. A Napóleon említése már-már tabunak számít, hiszen a hatalom intoleranciája a legkisebb ellenállást sem tűri el. Varsó nemzeti színházának helyzete kritikus, tagságának széttöredezése és megosztottsága súlyosbítja a helyzetet. Az ifjú színésznőket a hatalom képviselői manipulálják, míg a darabválasztást szigorú cenzúra határozza meg. A színikritikák írása is a hatalom keze alatt áll: az Ikszek - akik a kormány tagjaiból, barátaikból és üzletfeleiből verbuválódtak - minden írásukat ezzel a titkos jelöléssel látják el, és véleményük megfellebbezhetetlen. Ők szabják meg, hogy Boguslawski, a lengyel Molière, milyen darabban léphet színpadra, miközben a közönség figyelme a politikai játszmákra irányul. Ez a helyzet nem csupán az 1815-ös Varsóra vonatkozik; a korabeli Budapest is hasonlóképpen élte meg a kulturális irányelvek központosítását és a színházi élet irányítását a legmagasabb pártfórumok által. A kritika, egyre inkább a hatalom elvárásait tükrözve, fokozatosan elveszítette függetlenségét, és a művészet helyett a politikai diskurzus szolgálatába állt.

Megérkezett Boguslawski, és szinte felismerhetetlenül lépett a színpadra - így indul Az imposztor című komédia, amely Spiró Az Ikszek egyik epizódjának szellemében készült, Major Tamás kérésére íródott, és neki is ajánlva. Major, aki 1945 és 1962 között a Nemzeti Színház igazgatója és később főrendezője volt, a korabeli színjátszás egyik kiemelkedő alakja, kiemelkedő tudással és remek humorérzékkel bírt, ugyanakkor cinikus nézőpontja is volt, és a közéletben is aktívan részt vett, közel a hatalmi körökhöz. Az imposztor egyetlen nap eseményeit meséli el. Boguslawski, akinek adósságai gyűltek fel, Vilnába (a mai Vilniusba) utazik, hogy vendégszerepeljen az ottani lengyel színházban, remélve, hogy minél több pénzt kereshet, mivel Varsóban már nem kap szerepeket. Eredeti terve az volt, hogy saját operáját adja elő, ám a helyi cenzúra ezt a művet nem engedélyezte, mivel "az orosz-lengyel viszonyról" szólt. Ezzel szemben Molière Tartuffe-jének bemutatását jóváhagyták, amit Boguslawski fordított, de Varsóban sajnos ezt a darabot is betiltották. A vilnai színház romos állapotban van, a színészek éhbérért küzdenek, és a társulat körül egy besúgó ólálkodik, aki bármilyen egyszerű feljelentés után képes a rendőrséget riasztani. Az igazgató abban reménykedik, hogy Boguslawski vendégszereplése extra bevételt hoz, sőt, talán gubernátori támogatást is nyerhetnek. Úgy véli, hogy az előadás a kormányzó és a cár dicséretét hirdeti majd, a megszorításokkal küzdő hatalomnak. A színészeket nyíltan arra kényszerítené, hogy a hatalom előtt hódoljanak, miközben a helyzet egyre feszültebbé válik.

Molière klasszikus művében, a Tartuffe-ban, a csaló mesterkedései révén egy naiv családot manipulál, miközben hamis vádakkal sújtja őket, állításai szerint a házban ellenzéki iratokat rejtegetnek. A végső jelenetben, amikor már szinte biztos a sikerében és a család vagyonának megszerzésében, az uralkodó akaratára hivatkozik, mintha minden cselekedete az állam érdekét szolgálná. Azonban a bejáratnál váratlanul megjelenik a rendőrtiszt, akit a vilnai rendező cári testőrtiszti uniformisba öltöztetett, és szembefordul Tartuffe-dal, leleplezi és letartóztatja. Molière szavaival: "Uralkodónkat a hazugság undorítja / Szeme az emberi szívekbe lát bele / S nem téveszti meg a csalók művészete" – ezzel hirdeti az igazság győzelmét. Ám a rendőr szerepét játszó, drámaírással is kísérletező fiatal színész, Rybak, nem túl lelkes a helyzet iránt. "Micsoda álságos, gyáva hazugság, hogy a gonosz nem győz! - fakad ki. - Szörnyű, hogy még a legjobb műveket is a hatalom szolgálatába állíthatják! (...) Legszívesebben ki sem lépnék a színpadra! Micsoda botrány lenne, ugye? Várják a cár kegyét, de az elmarad!"