Nemes Jeles László legújabb filmje nem csupán egy árváról mesél, hanem az egész elhagyatott, elárvult országról. A mozi mélyrehatóan tárja fel a közösség fájdalmát és a történelmi sebeket, amelyek mindannyiunkat érintenek.

Kezdjük azzal, hogy világosan megnevezzük a filmet, hiszen számos helyen tévesen hivatkoznak rá.

Nemes Jeles László életművében különös jelentőséggel bír a most bemutatott Andorna, hiszen a film a rendező saját családjának történetét, különösen édesapja életét dolgozza fel. Jeles András, aki a történetet eredetileg megfilmesíteni kívánta, végül nem tudta megvalósítani a saját verzióját. Fia, László szerint azonban szükséges volt egy generációs távolság ahhoz, hogy a múlt eseményei valóban feldolgozhatók legyenek.

A film története szerint Andor (Barabás Bojtorján) a második világháború urán négy éves koráig egy árvaházban élt, amit azonban az államosítások során bezárnak. Andornak szerencséje van társaihoz képest, akik állami otthonokba kerülnek át: ő csak félárva, és édesanyja, Klára (Waskovics Andrea) eljön érte, hogy magához vegye. Andor úgy tudja, apja egy Hirsch nevű zsidó jegyügynök volt, de koncentrációs táborba hurcolták. Miután a férfi haláláról nem győződhettek meg minden kétséget kizáróan, Andor egyre csak várja édesapja visszatérését.

Klára és Andor kapcsolata messze elrugaszkodik a hagyományos anya-fia viszonytól. A háború kegyetlen valóságában nem ritka, hogy egy nő a legjobb szándékkal árvaházba adja gyermekét, de itt valami más is húzódik a háttérben, ami nem csupán a nélkülözésből fakad. Klára igyekszik helytállni anyaként, próbálja a legjobbat nyújtani Andornak, ám a kettőjük közötti pillanatokból hiányzik az a meleg, anyai gyöngédség, ami a szívhez szóló köteléket igazán megerősítené. A kapcsolatuk inkább egy nehéz, feszültségekkel teli táncra emlékeztet, ahol a szavak és tettek mögött mélyebb érzések lapulnak, de a valódi intimitás mégis elérhetetlennek tűnik.

Közben telik az idő. Az 56'-os forradalom utáni hónapokban járunk. Rendkívül feszült a légkör, a város romokban, a hatóságok bárkit, bármiért vegzálhatnak. Akárki lehet besúgó, az emberek kétszer is meggondolják, kinyissák-e a szájukat.

Andornak mindössze két igazán közeli barátja akad. Az egyikük Sári (Szabó Elíz), iskolatársa, akinek bátyja, Tamás (Soma Sándor) a forradalom viharos eseményeiben vett részt, és most a hatóságok elől egy pincében rejtőzik. A másik barátja pedig Géza, a pantomimes (a Nemes-Jeles filmjeiben rendre felbukkanó Marcin Czarnik), aki Hirsch legjobb barátjaként gondoskodik a félárva fiú védelméről és támogatásáról.

Andor élete gyökerestül felfordul, amikor Klára múltjából váratlanul felbukkan Berend, a hentes (Grégory Gadebois lenyűgöző alakítása), akiről Klára édesanyja sokáig hallgatott. A dühkitöréseiről ismert férfi egyre inkább beleszól a Klára és Andor mindennapjaiba. Berend képes a kedvességre és figyelmességre, de ha a haragja eluralkodik rajta, akkor senki sem érezheti magát biztonságban a közelében. Andor retteg tőle, és elhatározza, hogy mindenáron megvédi családját a hentes fenyegetésétől. Ahogy Andor kamaszkori dühét egyre radikálisabb lépésekre sarkallja, fokozatosan felszínre kerülnek a múlt sötét titkai, amelyek félelmetes módon átformálják Andor identitását és jövőjét.

A film lényegében Andor személyes forradalmát tárja elénk az 56-os események kontextusában, így válik a forradalom szimbólumává. Mélyen elgondolkodtatja a nézőt arról, hogy valójában mit is takar a bukás és a győzelem fogalma.

A filmet Nemes László rendező mesterien formálja meg, aki kifinomultan bánik a fények és plánok játékával, valamint a szűk terek kihasználásával, hogy életre keltse az ötvenes évek fojtogató atmoszféráját. A korhű ábrázolásban nem csupán a jelmezek és a technikai megoldások által feljavított díszletek játszanak szerepet, hanem a művészi gondossággal kidolgozott, apró részletek is, amelyek gazdagítják a film világát. Ezeken keresztül betekintést nyerhetünk az akkori hétköznapokba: a tujázás, a 56'-os forradalom romjain játszó gyerekek, a mozi nézőterén füstölögve szórakozó emberek, vagy a szünetekben feltűnő mutatványosok mind hozzájárulnak a kor hiteles megjelenítéséhez. A rendező és Erdély Mátyás operatőr precízen megkomponált, hosszú snittek révén teszik még életszerűbbé és átélhetőbbé a történetet, így a nézők szinte beléphetnek ebbe a múltbéli világba.

Barabás Bojtorjánt hosszú hónapok alatt zajló alapos válogatás után választották ki Andor karakterére. A sajtótájékoztatón Bojtorján elárulta, hogy soha nem tervezte, hogy színészi pályára lép, azonban a film élménye teljesen átalakította a jövőbeli elképzeléseit.

Waskovics Andrea azon színésznők közé tartozik, akik teljesen fel tudnak oldódni a szerepben. Ha meg akartok győződni róla, nézzék meg a Vígszínház előadásaiban. A Letargiában például tökéletes gimnazistává változik, bármelyik középiskolában be tudna olvadni és az embernek eszébe sem jut, hogy egy érett, felnőtt nőt lát. A filmben nagyon érzékenyen hozza a szerencsétlen sorsú anyát, aki a háborúban elvesztette férjét, élete szerelmét, és az anyaságot sem képes a maga teljes gyönyörűségében megélni, mert fia a traumák élő mementója.

A film egyik nagy meglepetése a Sára nagypapáját alakító Iványi Gábor, aki kiválóan alakítja a bölcs zsidó nagypapát.

Az Iványi szerepeltetéséről a rendező részletesen beszélt nekem, és ígérete szerint az erről készült interjút hamarosan megismerhetik a Szeretlek Magyarország olvasói is.

Végül, de nem utolsósorban, szeretném kiemelni Grégory Gadebois-t, aki lenyűgöző módon formálja meg a Berend karakterét. Hihetetlen teljesítménye már az első pillanattól fogva magával ragad. Míg sok filmben a hasonló karakterek könnyen egydimenziós, a brutalitás és narcisztizmus sztereotípiáiba záródnak, Berend sokkal összetettebb figura. Gadebois hitelesen közvetíti azt a belső vágyat, hogy elnyerje a fiú szeretetét és elfogadását. Nem egyszer találkozunk olyan pillanatokkal, amikor a várt robbanás helyett a leggyengédebb és legsebezhetőbb énjét mutatja meg. Ez a mélység természetesen a remek forgatókönyv érdeme is, de Gadebois kivételes alakítása nélkül mindez nem lenne ugyanolyan hatásos.

A leglenyűgözőbb teljesítmény azonban nem csupán ez, hanem az, hogy a francia színész a szerep kedvéért elsajátította a magyar nyelvet. Igen, a film során nem egy szinkronizált hangot hallunk, hanem Gadebois saját maga beszél tökéletes, akcentus nélküli magyarsággal, ami valóban páratlan teljesítménynek számít.

Nincs olyan film, ami tökéletes lenne, és az Árva sem kivétel ez alól; apróbb hibákra bukkanni benne nem nehéz. Például engem foglalkoztatott, hogy Klára miért döntött úgy, hogy végül magához veszi a fiát – ez a kérdés megválaszolatlan maradt. Ugyanakkor úgy érzem, hogy felesleges túlságosan részletekbe bonyolódni. Még ha vannak is kisebb szépséghibák, ezek csupán még inkább kiemelik a film nagyszerű összképét és értékeit.