"Sok az igazságtalanság, a gerinctelenség és a hozzá nem értés" - ezt mondta Fenyő Iván a beszélgetésünk során.

Elég nehéz volt összehozni ezt a beszélgetést, hiszen szinte állandóan munkában vagy, egyik feladat után a másik következik. Ez a pörgős életstílus a te választásod, vagy inkább a nyugalmat részesíted előnyben?

Az ember természete sokszor arra készteti, hogy a hiányt keresse, még akkor is, ha épp a lehetőségek bőségében él. Jelenleg, 46 évesen, miközben hálás vagyok mindazért, ami körülvesz, érzem, hogy talán túlságosan is sok a jóból. Február vége óta heti öt-hat alkalommal edzek bokszolni, ami valóban intenzív. Emellett filmes munkálatokkal is foglalkozom, ráadásul éjszakai forgatásokkal, amelyek megnehezítik a pihenést. Ezen kívül egy népszerű önismereti és spirituális csoportot vezetek, ami szintén rengeteg energiát igényel. És ha ez még nem lenne elég, rendszeresen színpadra is lépek. Az életem egy igazi kaland, de néha úgy érzem, szükségem lenne egy kis szünetre a zűrzavarból.

Számodra a lelki béke és a harmónia kiemelkedő jelentőséggel bír. Egy ilyen rohanó és megterhelő időszakban hogyan tudod fenntartani a belső nyugalmadat? Van lehetőséged arra, hogy időt szakíts magadra, miközben a mindennapi kihívásokkal is megküzdesz?

Elengedhetetlen, hogy foglalkozzak a belső világommal, mert nem szeretném, ha kibillenék az egyensúlyomból. Ha a munkáimat nem kísérné egy alaposan átgondolt, jól megszervezett belső munka, akkor biztosan nehezen bírnám a terheket. Ahhoz, hogy megőrizzem a lelki stabilitásomat, maximálisan oda kell figyelnem a részletekre. Az odafigyelés révén minden sokkal gördülékenyebben és harmonikusabban alakul. Még a legintenzívebb időszakokban is szükségem van az énidőre; a reggeli meditáció kihagyhatatlan számomra. Emellett fontos, hogy rendszeresen végezzek légzésgyakorlatokat, és mindig figyeljek arra, hogy időben ágyba bújjak.

46 éves koromban jöttem rá, hogy mindig is vágytam arra, hogy kipróbáljam magam egy olyan kihívásban, mint a Sztárbox. Az életem során sok mindent megtapasztaltam, de a ring izgalma és a verseny szelleme valahogy mindig is vonzott. Az évek során felhalmozott tapasztalataim és a sport iránti szenvedélyem arra ösztönöztek, hogy ne csak nézőként legyek jelen, hanem aktívan részt vegyek ebben a különleges világban. Mert sosem késő új kihívásokat keresni, és megtalálni a helyünket a ringben!

Többen is kérdezték már tőlem, hogy hol van ebben a spiritualitás? Pedig a kard útjánál, a szamurájok útjánál kevés spirituálisabb dolog létezik. Megtanít a jelenben lenni, szembetalálkozol a belső démonaiddal. Ebben is létfontosságú, hogy az ember megtalálja a belső nyugalmat, a kiegyensúlyozottságot, a fájdalom elviselését, és legyőzze magában a feltörő szorongást és félelmet, illetve transzformálja magában ezeket hosszú távú kitartássá, illetve olyan energiákká, melyek segítségével ki mer állni az emberek elé küzdeni. Ez iszonyú félelmetes, mélyre kell nyúlni magadban ahhoz, hogy sikerüljön. Ezért lehet az, hogy normális ember ezt nem vállalja. Aki mégis igent mond, az vagy nem normális, mondom viccesen persze, vagy nem tudja, mit vállal, vagy pedig egy komoly belső útra indul el.

Mindig erőt kell találni magadban az újabb felkapaszkodáshoz, és magaddal kell vinned mindezt a terápiába, a kineziológushoz, és az otthoni dolgokba. Át kell beszélni és ki kell magadból sírni, ki kell dühöngeni vagy át kell élni, hogy félsz, és a többit is meg kell dolgozni: ebben nagyon komoly belső munka van. Katonai kiképzésre sem azért megyünk, mert az jó, hanem azért, mert valahogy az kellhet, ad, és megneveli az embert. Mondhatjuk, hogy ez érzésre nem mindig jó, sőt néha nagyon szar, de én azért csinálom, mert ad, emel, hozzád tesz, kiélesít, felnevel és alázatot ad. Van haszna.

Fiatalabb koromban valóban belemerültem a küzdősport világába. Számomra nem csupán a verekedés elsajátítása volt a cél, hanem sokkal inkább az a belső fejlődés, amit a sport nyújtott. A küzdősportok nemcsak fizikai erőt, hanem mentális kitartást és önfegyelmet is követeltek. Minden edzés egy újabb lehetőség volt arra, hogy felfedezzem magamban rejlő határokat, és megtanuljam, hogyan birkózzak meg a kihívásokkal, legyenek azok fizikaiak vagy érzelmiek. Az önmagammal való küzdelem sokkal fontosabb volt számomra, mint a puszta technikai tudás megszerzése.

Gyerekkoromban apám beíratott, így sokáig dzsúdóztam. Eleinte nem nagyon gondoltam róla semmit, aztán kialakult bennem a vágy, hogy nehéz helyzetekben helyt tudjak állni, képes legyek harcolni és ne tudjanak megverni. Később, immár felnőttként, harmincévesen tértem vissza hozzá, és ott már fontos lett a szellemi út, de ettől még a dzsúdó egy harcművészet.

Amikor belépsz a ringbe, fontos lesz számodra, hogy győztesként távozz, vagy talán az is lényeges, hogy a vereségből mit tanulsz? Vagy esetleg az egész folyamat, az út, amit bejársz, a legértékesebb?

A ringbe lépve mindig izgalmasabb győzni, mint vereséget szenvedni, de ha mégis alulmaradok, igyekszem tanulni belőle. Az ilyen pillanatok számomra igazi leckék, amelyek segítenek fejlődni. Nem az a legfontosabb számomra, hogy mindig nyerjek, de ha valaki pingpongozni kezd, természetes, hogy a győzelemre törekszik. Ugyanez igaz a focira is. Egy dzsúdós barátom gyakran hangsúlyozza, hogy a harcművészetek világában minden küzdelemnek van győztese és vesztest, de ez nem jelenti azt, hogy az egyikük emberileg fölényben lenne a másikkal szemben. Számomra nem a győzelem vagy a vereség a lényeg, hanem hogy teljes erőbedobással végezzem a dolgom. Ezzel az attitűddel pedig biztosan el fogok jutni valahová. Mindenki iránt maximális tisztelettel vagyok, aki kiáll a ringbe, hiszen ez bátorságot és elszántságot igényel.

Jelenleg a boksz mellett a színészi tevékenységed is jelentős része a mindennapjaidnak, de időnként előfordul, hogy a színészet háttérbe szorul. Ha egy hosszabb szünetet tartasz, vajon megkopik-e a színészi tudásod? Mennyire fontos, hogy tudatosan dolgozz azon, hogy újra visszanyerd a formádat?

Nem a két munka közti eltelt idő számít, hanem az, hogy akivel dolgozol, aki instruál téged, mekkora művészi és minőségbeli elvárással van feléd. Egy sorozat forgatásán például sokszor nincs idő foglalkozni a részletekkel: oda az ember hozza magával a színészetét, és jó eséllyel senki sem fog neki szólni, hogy ezt inkább így, azt meg kicsit úgy. Egy kicsit elnagyoltabb munka folyik, nem annyira pontos, mint egy mozifilmnél. Odaállunk a kamera elé, felvesszük és megyünk tovább. Nincs ezzel baj, de ha sok ilyet csinálsz, el tudsz kopni benne.

Ha egy ilyen projektbe kerülsz, attól még színészként megpróbálhatod kihozni magadból a legjobbat, és lehet, hogy éppen te leszel az, aki kiemelkedik a többiek közül. Azonban ez mégsem hasonlítható ahhoz az élményhez, amikor egy neves rendező irányítása alatt dolgozol. A filmkészítés varázsa abban rejlik, hogy lehetőséget ad arra, hogy a munkánk legszebb aspektusait felfedezzük: van időnk egy jeleneten csiszolni, finomítani, hogy az a lehető legjobban sikerüljön. Ez egy igazán felemelő érzés.

A "Kémfeladatok kezdőknek" című filmben számomra elsőként a történet szokatlan és izgalmas megközelítése ragadta meg a figyelmem. Az, ahogyan a komédia és a kémkedés elemeit ötvözik, egy friss és szórakoztató élményt nyújtott. Emellett a karakterek közötti dinamikák és a humoros párbeszédek is kiemelkedőek voltak, ami még inkább fokozta az érdeklődésemet. Az egész film hangulata és stílusa egyedi módon tette lehetővé, hogy a kémkedés világát egy könnyedebb, de mégis izgalmas fényben láthassuk.

Őszintén szólva, Major Pisti számomra a legkiemelkedőbb hazai producer. Bármikor hív, örömmel válaszolok, mert teljes mértékben bízom a tehetségében és a látásmódjában. A bizalom alapvető pillére ennek a szakmának, és Pisti mellett ezt mindig megkapom. Emellett a casting és a rendező személye is meggyőző volt. Nagy Viktor Oszkár első találkozásunkkor azonnal szimpatikus benyomást tett rám.

Sok olyan "bizalmi ember" található a szakmai életemben, akikre mindig számíthatok?

Még számos tehetséges rendező vár felfedezésre. A színház világában ott van Máté Gábor és Ascher Tamás, akikkel szívesen dolgoznék, ha egyszer csak megkeresnének. A filmiparban pedig Goda Kriszta neve mindig is lenyűgözött, és ha ő hívna, azonnal készen állnék a közös munkára.

Érzem, hogy alaposan megfontolod, mely filmekben vállalsz szerepet.

Ebben a szakmában elkerülhetetlen, hogy az ember többször megégesse magát. Sok az igazságtalanság, a gerinctelenség, az etikátlanság, a hozzá nem értés, a minőség magasról letojása... Ez a szakma nem csak fehér és fényes, meg csillogás, hanem mindenféle színű. Olyan, mint az emberek. Pont ezért ez bármilyen szakmára igaz lehet.

Nemrég például ellátogattam egy spirituális fesztiválra. Volt jegyem, mégsem akartak beengedni. Hihetetlen volt, amilyen ügyfélkezelés volt ott, és ahogy kezelték ezt a helyzetet velem. Rá kellett jönnöm, hogy a spiritualitás álcája alatt nagyon erősen érezhető volt a pénzközpontúság. Attól még, hogy valami spirituálisnak van elnevezve, nem biztos, hogy a magjában is az. Szóval az embernek meg kell gondolnia és válogatnia, hová megy el, és ez messze nem csak a filmszakmára igaz. Biztosan létezik jó spirituális fesztivál, ahogy létezik jó filmes munka is. De ezeket meg kell tanulni előre kiszagolni. Ez néha sikerül, máskor meg nem. És ez így van jól. Tanulunk.

A fotók, amiket megosztottál a "Kémfeladatok kezdőknek" című filmben játszott karakteredről, igazán szórakoztatóak! Úgy tűnik, hogy a figura egy cseppnyi karikatúra jelleget is magán hordoz. Remekül elkapta a karakter szórakoztató oldalát!

Részben karikatúra, de részben komoly. Pont emiatt nehéz ez a szerep és ez a film. Sokat beszélgettünk a rendezővel arról, hogy ez most vicces vagy nem vicces. Kicsit pitiáner, kicsit csibész és a címből adódóan kém.

A hetvenes évek egy különleges időszakot jelentenek, tele kulturális forradalmakkal és társadalmi változásokkal. Számomra ez a korszak a lázadás és az újító szellem időszaka, amikor a fiatalok hangot kaptak, és bátran kifejezték véleményüket. A zene, a művészetek és a divat mind olyan irányzatokat hoztak, amelyek máig hatással vannak ránk. A film, amely ebben az időszakban játszódik, lehetőséget ad arra, hogy bepillantást nyerjünk ebbe a színes és sokszínű világba, ahol a normák megkérdőjelezése és az önkifejezés vágya dominált. Az ilyen történetek nem csupán a múltat idézik fel, hanem azt is megmutatják, hogy a változás mindig lehetséges, és hogy a fiatalok hangja mindig is számít.

Nincsenek konkrét emlékeim a múlt azon szakaszából, hiszen gyerekkoromat a nyolcvanas évekhez kötném. Ezért nosztalgia sem fog el, amikor erre az időszakra gondolok. Valahol mégis megnyugtató, hogy nem abban az időszakban kellett felnőnöm. Számomra a rendszerváltás hozta szabadság és vállalkozói szellem rendkívül fontos, hiszen az én életem sokkal inkább egy nyitott, szabad világszemlélethez illik.

Ha jól értem, a szabadság számodra az élet egyik leglényegesebb aspektusa. Kérlek, javíts ki, ha tévednék, de úgy vélem, hogy ez minden szempontból meghatározó számodra.

Talán egy sérülés eredménye.

De fontos az is, hogy az ember el tudjon köteleződni. Olyan emberek mellett kell elköteleződni, akik közben hagyják, hogy szabad legyél. Ezt meg kell tanulni a helyén kezelni.

Mikor érezted magad életed során a legszabadabbnak?

A Színművészeti Főiskolán való alkotói munkám során Amerikában töltött időm emlékezetes pillanatokkal volt tele. Számos castingra jártam, és egy ideig valóban ott éltem, felfedezve a színjátszás világának sokszínűségét. Emellett Brazíliában is szerencsém volt elmerülni spirituális utazásokban, ahol új perspektívákat nyertem az életről és a művészetről.