"Öleljük át egymást, hogy még intenzívebben gyűlölhessük azokat, akik nem osztoznak a magyar örökségünkben."
Csak a pletyka főzte szappanná a szentesi félkegyelmű öregembert, derül ki a száz évvel ezelőtti lapok tudósításaiból. 1925 januárjában arról is írt az újság, hogy büntetéssel fenyegette az MTI a rádióhallgatókat, a szegények pedig attól remélték nyomoruk enyhítését, hogy tehetős családoknak adták örökbe gyerekeiket, sokszor cselédsorba. Kiderül az is, hogyan csaltak adót vidéken, és hogyan mentette meg a lincseléstől egy zsidó bérkocsissegéd az utcán hőbörgő antiszemitákat újév hajnalán.
Régi újságokat nemcsak azért érdemes böngészni, mert jelen időben írnak azokról az eseményekről, amelyekre ma már történelemként tekintünk, hanem azért is, mert a hétköznapok történéseiből sokat megtudhatunk arról, hogyan éltek és gondolkodtak az emberek évtizedekkel ezelőtt. Néha pedig úgy érezhetjük, alig változott valami: száz éve is azok a problémák foglalkoztatták az embereket, mint napjainkban. A hvg360 Százéves újság című sorozata a korabeli cikkekből ad szórakoztató, múltba pillantó sajtószemlét.
Hóhér nélkül maradt 1925-re a magyar állam: szilveszter napján ment nyugdíjba Bali Mihály. Bali már évek óta nem teljesített szolgálatot, helyette első segédje, Gold Károly végezte el a munkát, de csak 1924-ben kérte a nyugdíjaztatását, súlyos betegségre hivatkozva. Harminc éven át "kifogástalanul végzett munkájáért" köszönetét és elismerését fejezte ki a budapesti királyi ügyészség vezetője Bali Mihálynak, egyben kérte az igazságügyi minisztert, hogy pályázatot írhassanak ki a megüresedett állásra. Az Est 1925. január elsejei híradása szerint az első pályázók között szerepelt - az ekkorra már szintén élemedett korú - Gold Károly. Bali Mihály elődjét, Kozarek Ferencet egyébként korábban a hvg.hu-n részletesen bemutattuk:
"Az Est" tudósítása szerint 1924 szilveszterén a fővárosban olyan fényes jókedv és mulatságos hangulat uralkodott, amire évek óta nem volt példa. A kávéházak színes programokkal várták a vendégeket, ahol a vásári komédiáktól kezdve a népszerű kabaréénekesekig mindenféle művész felvonult. A szilveszteri rendezvények többsége felárral működött, ám aki helyet talált, az boldogan ünnepelhetett. Bár volt olyan kávéház-tulajdonos, aki a költségek – mint a műsorok díja, a rendőrségi ügyeleti díj, a világítás, és az ajándék porcelánmalacok és borok – után alig maradt nyereséggel, egy másik vendéglátós teljesen más szemszögből közelítette meg a dolgot. Ő úgy döntött, hogy nem emeli meg az árakat, mert szeretett volna lehetőséget adni az embereknek, hogy olcsón szórakozhassanak. "Hadd élvezzék a szórakozást, bőven van elég bevételem így is" – mondta.
Alaposan ráfaragtak azok az antiszemita fiatalok, akik úgy gondolták, hogy az újév első hajnalát ünnepelhetik az utcán zsidók inzultálásával. Zsidónak tűnő embereket állítottak meg, igazoltatták őket, majd gumibotokkal és boxerekkel támadtak rájuk. A 20-21 éves egyetemisták azonban nem számoltak vele, hogy akadtak, akik nem nézik tétlenül a balhét: körbevették őket, elvették a fegyvereket, és a következő pillanatban már ők maguk kerültek a támadás kereszttüzébe, hiába kiabálták, hogy „csak viccelnek”. A "bátor legényeket" végül a közelben várakozó kocsisok mentették meg a lincseléstől - köztük Hoffmann Sándor, egy zsidó bérkocsissegéd vezetésével. A lóitató és kocsimosó vödrökből megmosdatták az összevert antiszemitákat, majd arrébb vitték őket, hogy megakadályozzák, hogy a feldühödött tömeg újra nekik essen. Amikor a rendőrök megérkeztek, egy gyári munkás csak annyit mondott:
