Krug Emília elhagyja az ATV-t.


November elején, 12 év után távozik Krug Emília az ATV képernyőjéről. A műsorvezető eddig a csatorna reggeli műsorának, a Startnak volt meghatározó arca, emellett vezette az ATV hétvégi, Civil a pályán című műsorát, és a napi hírháttér műsor, az Aktuál csapatát is erősítette. Korábban az Egyenes beszédet is vezette, és a csatorna választási műsorainak is oszlopos tagja volt.

"Köszönöm az ATV-nek, és Németh S. Szilárd vezérigazgató úrnak, hogy tévés pályám kezdetén lehetőséget adott és hitt bennem, és azóta is sok műsorban és több műfajban számított rám. Köszönöm az ATV nézőinek, hogy figyelemmel kísérték a műsoraimat, a szeretetet, és azt, hogy visszajelzéseikkel segítették munkámat. Most azonban úgy érzem, új szakmai kihívásokra vágyom, ezért döntöttem a váltás mellett.

Related posts