William Blake igazi ikon, aki nemcsak a zene világában ragyog, hanem a filmvásznon is lenyűgöző teljesítménnyel kápráztat el minket.
Ahogy Newton ikonikus festményén a tudós egy körző segítségével felfedezi a világot, úgy mi is megalkothatjuk William Blake (1757-1827) popkulturális univerzummá szőtt világát. Alan Moore képregényíró és művész többször is merít Blake műveiből, például a V mint vérbosszú és a Watchmen című munkáiban, melyek később a filmek vásznán új értelmezéseket nyertek.
Blake univerzuma annyira gazdag és sokszínű, hogy a Szépművészeti Múzeum akár mini filmfesztivált is rendezhetett volna a kiállításának keretein belül. Például ott van Jim Jarmusch kultikus alkotása, a Halott ember (1995), amelyben Johnny Depp egy ohiói könyvelőt, William Blake-et alakít. A történet szerint Blake egy álláskeresés céljából utazik Machine városába, ám egy tragikus esemény következtében, miután megöli a város fő munkaadójának fiát, menekülésre kényszerül. Az erdő mélyén találkozik egy őslakossal, Nobodyval (Gary Farmer), aki gyermekként élte át a britek elnyomását, és akit Blake lírája mélyen megérintett. Nobody mindig Blake verseit idézi, és nem tudja felfogni, miért hagyta el a könyvelő a költészet világát.
Nem csupán Jarmusch acid westernje hivatkozik Blake-re, hanem Gus Van Sant 2005-ös, megosztó alkotása, Az utolsó napok (Last Days) is, amely egyfajta képzeletbeli életrajzi filmként is felfogható Kurt Cobain életéről. A film középpontjában egy zenész utolsó napjai állnak, aki Blake néven ismert. A történet során Blake megszökik a rehabilitációs intézetből, és az erdőn át hazafelé indul, útja során még egy tó átkelésével is megküzd. Otthon, a saját házában, szobatársaira fogja a fegyverét, miközben telefonhívást kap a lemezkiadójától, amelyben bejelentik, hogy zenekarának újabb turnét szerveznek. Ám a cselekmény mellett az igazi érdekesség a Blake-re tett utalásokban rejlik. A film végén Blake (képviselve Cobaint?) öngyilkosságot követ el, lelke felemelkedik a testéből, ami egyértelmű hódolat a The Grave című Blake-illusztráció előtt.
Szóba került már a V mint vérbosszú (V for Vendetta) című kultikus képregény, amelynek forgatókönyvét a Wachowski testvérek írták, míg a rendezést James McTeigue vállalta el. A film egyik emlékezetes pillanataként V a Larkhill-i tűzből való menekülése során William Blake 5. Fire című művét idézi meg, amely mélyen kapcsolódik a történet tematikájához. Érdekes, hogy a nézőknek a Blake-féle művek és a film közötti párhuzamok kapcsán eszükbe juthat a 2002-es A vörös sárkány (Red Dragon) című thriller is, ahol Ralph Fiennes karakterének, Francis Dolarhyde-nak a hátán Blake A vörös sárkány és a napba öltözött lány (The Great Red Dragon and the Woman Clothed in the Sun) című festményének stilizált tetoválása található. Ez a képi világ összekapcsolja a két művet, megmutatva, hogy a művészet és a film hogyan hatnak egymásra.
Blake költeményei is megtalálhatók a filmvásznon; például a Tigrist (The Tyger) Martin Scorsese 1973-as klasszikusában, az Aljas utcákban (Mean Streets) idézik. A jelenet különös hangulatát adja, amikor Harvey Keitel és Robert De Niro karakterei egy ketrecben fogva tartott házi tigrist pillantanak meg.
Blake Amerika: Jövendölés (America a Prophecy) című versének egy emlékezetes részlete Roy Batty (Rutger Hauer) interpretálásában csendül fel a cyberpunk kultúra egyik alapvető művében, Ridley Scott kultikus sci-fijében, a Szárnyas fejvadászban (Blade Runner). Ez a pillanat nemcsak a film atmoszféráját gazdagítja, hanem mély filozófiai kérdéseket is felvet az emberi létről és a mesterséges intelligencia létezéséről.
Persze a rock and roll sem maradhatott ki a Menny és Pokol házasságából, azaz Blake hatása ezen a területen is szinte felmérhetetlen. 1970-ben jelent meg a Földes László Hobóra is nagy hatást gyakorló költő, Allen Ginsberg Songs of Innocence and Experience című albuma, melyen az alkotó Blake verseskötetéből énekelt folkos és jazzes hatású dalokat.
A hatvanas évek végének ellenkultúrája, különösen a rockzene, szintén jelentős hatással volt ezekre a dalokra. 2017-ben napvilágot látott az album egy dupla CD-s kiadása, amely a The Complete Songs of Innocence and Experience címet viseli. Ezen a kiadáson nemcsak az eredeti dalok szerepelnek, hanem Allen Ginsberg 1971-ben készült, eddig kiadatlan Blake-felvételei is.
A Tangerine Dream 1987-ben adta ki a Blake verseire épített, Tyger című albumát, amely minden szempontból egy komplex és sokszínű kiadvány. Ennek ellenére sikerült a brit albumlistán a 88. helyig feljutnia. Érdekesség, hogy ez volt a kísérleti elektronikus zenét játszó formáció utolsó megjelenése a brit listákon, valamint az utolsó stúdióalbumuk, amelyen részt vett a zenekar egyik alapító tagja, Christopher Franke. A Tyger albumon feldolgozásra került többek között a Tigris, A mosoly és a London című versek is, bemutatva a zenekar egyedi zenei látásmódját.
A U2 Songs of Innocence (2014) és Songs of Experience (2017) című albumainak címe utal Blake Songs of Innocence and Experience (1794) című gyűjteményére, az Iron Maiden énekese, Bruce Dickinson The Chemical Wedding című szólóalbumának borítóján pedig Blake A bolha szelleme (The Ghost of a Flea) című festménye látható. Loreena McKennitt debütáló albumának, az Elementalnak az utolsó felvétele, a Lullaby idézi Blake Költői vázlatok (Poetical Sketches) című gyűjteményéből a Prológus egy IV. Edvárdról tervezett tragédiához (Prologue, intended for a dramatic piece of King Edward the Fourth) című verset, amelyet a skót színész, Douglas Campbell ad elő a dalban.
És a sor szinte a végtelenségig folytatható. Egy biztos: ahogy Tigris című versében az éjszaka erdejében világít a sárga láng, azaz Blake zsenije, az még a popkultúra vadonját is bevilágítja.
