XIV. Leó pápa katekézise: A jubileumi év ébressze fel a tűz lángját bennünk és az egész Egyházban A jubileumi év megérkezésével XIV. Leó pápa arra hívja fel a figyelmet, hogy ez az időszak kiváló alkalom arra, hogy újraélesszük a hitünkből fakadó lelkese

November 22-én délelőtt a Szent Péter téren különleges jubileumi audienciát tartottak, ahol a szentatya több ezer zarándokkal és hívővel találkozott. Az egyházfő katekézisének középpontjában egy inspiráló gondolat állt: „Remélni annyit jelent, hogy aktívan állást foglalunk” - Dorothy Day szavai nyomán. Az esemény mélyen megérintette a résztvevőket, akik közösen osztoztak a hit és a remény erejében.

Szombaton a Szent Péter tér varázslatos miliője fogadta a jubileumi audienciát, ahol XIV. Leó pápa számos zarándokkal és hívővel osztozott a hit és a közösség örömében. A szentatya katekézisének részleteiről a Magyar Kurír tudósított, bemutatva e különleges esemény jelentőségét.

Kedves testvéreim, üdvözöllek benneteket! Remélem, hogy mindannyian jól vagytok! Isten áldása kísérjen ma is minket!

Sokan közületek számára a mai nap Rómában egy régóta dédelgetett álom megvalósulása. Azok számára, akik zarándoklatra indultak, és most elérkeztek céljukhoz, érdemes visszagondolni arra a meghatározó pillanatra, amikor meghozták ezt a döntést.

Valami különleges ébredt fel bennetek - talán egy másik ember szavai vagy bátorítása indította el ezt az érzést. Így fogta meg a kezét a Teremtő: egy mély vágy, amelyet követett egy határozott döntés.

E nélkül a pillanat nélkül nem állhatnátok itt. Ezt a tényt érdemes tudatosítani.

Fontos az is, amit az imént az evangéliumból hallottunk: "Aki sokat kapott, attól sokat követelnek, és akire sokat bíztak, attól annál többet kívánnak" [Lk 12,48]. Jézus ezt a hozzá legközelebb álló tanítványoknak mondja, azoknak, akik a legtöbb időt töltötték vele. Mi is sokat kaptunk az eddig megtett úton: Jézussal és az Egyházzal voltunk, és bár az Egyház emberi korlátokkal élő közösség, mégis sokat kaptunk. Ezért Jézus sokat vár tőlünk. Ez a bizalom és a barátság jele. Sokat vár tőlünk, mert ismer bennünket, és tudja, hogy képesek vagyunk rá!

Jézus azért jött, hogy tüzet hozzon: Isten szeretetének tüzét a földre és a vágy tüzét a szívünkbe. Bizonyos értelemben Jézus elveszi a békénket, ha a békét tétlen nyugalomként értjük. Ez azonban nem az igazi béke. Néha szeretnénk, ha "békén hagynának" minket: hogy senki ne zavarjon, hogy a többiek ne is létezzenek. Ez nem Isten békéje.

A béke, amelyet Jézus kínál, egy olyan tűz, amely mélyen izzik, és sokat követel tőlünk. Elsősorban azt várja el, hogy bátran álljunk ki meggyőződéseink mellett.

Az igazságtalan és egyenlőtlen helyzetek láttán, ahol az emberi méltóságot lábbal tiporják, ahol a kiszolgáltatottakat elhallgattatják: foglaljunk állást!

A remény azt jelenti, hogy állást foglalunk. A remény azt jelenti, hogy a szívünkben megértjük, a tetteinkkel pedig megmutatjuk, hogy a dolgok nem mehetnek tovább úgy, mint eddig. Ez is az evangélium üdvös tüze!

Szeretnék felidézni egy apró termetű, mégis rendkívüli amerikai asszonyt, a múlt században élt Dorothy Dayt. Tűz égett benne. Dorothy Day állást foglalt.

Látta, hogy hazája fejlődési modellje nem biztosít mindenkinek azonos lehetőségeket; felismerte, hogy sokak számára az álom inkább rémálom, és hogy keresztényként fontos közösséget vállalnia a munkavállalókkal, a migránsokkal, valamint a gazdaság kirekesztettjeivel. Írásaival és szolgálataival arra törekedett, hogy összekapcsolja az elmét, a szívet és a kezet. Ez volt az ő állásfoglalása. Újságíróként nem csupán írt, hanem gondolkodásra is ösztönzött. Az írás kulcsfontosságú, és az olvasás is – manapság talán még inkább, mint valaha. Dorothy ezután ételt osztott, ruhát adott, és úgy öltözködött, valamint étkezett, mint azok, akiket szolgált: ezzel is összekapcsolta az elméjét, a szívét és a kezét. Így vált a remény egyfajta állásfoglalássá.

Dorothy Day számtalan embert inspirált és vonzott be kezdeményezéseibe. Számos városban és közösségben alakítottak ki otthonokat, amelyek nem csupán szolgáltató központok voltak, hanem a szeretet és igazságosság szentélyei.

Olyan helyen, ahol az emberek név szerint szólítják egymást, és valóban ismerik egymást, ahol a felháborodás közösségi összefogássá és aktív cselekvésé alakul.

Íme egy egyedibb változat: "A béketeremtők olyan emberek, akik nem félnek kifejezni véleményüket, vállalják a felelősséget döntéseikért, de nem állnak meg, hanem tovább haladnak. A remény arra ösztönöz bennünket, hogy kiálljunk az igazunkért – Jézus példáját követve és vele együtt. Az Ő szívében lobogó tűz a mi szenvedélyünkké válik. E jubileumi év lehetőséget ad arra, hogy ezt a belső tüzet újból megerősítsük magunkban és az egész Egyház közösségében!"