Kerekesné Lévai Erika: Civil kutatók szerepében | Litera - az irodalmi portál A civil kutatók világában való eligibilitásunk nem csupán egy cím, hanem egy felelősség is, amely arra ösztönöz bennünket, hogy mélyebb megértést nyerjünk a társadalmi jelenség
Utólag visszatekintve, úgy érzem, hogy a nem roma nők tudtukon kívül felsőbbrendűséggel érkeztek a csoportba. Pedig azok, akik részt vállaltak a közös munkában, azt hitték, hogy mentesek az előítéletektől. Hogyan lehet így hatékonyan közösen szerkeszteni egy folyóiratot? - Ezen a héten a Duj Dzséne - Ketten szerkesztősége naplózza eseményeit a Literán. A negyedik bejegyzésként Kerekesné Lévai Erika írását olvashatják.
Civil kutatónak neveznek bennünket abban a csoportban, ahol közösen szerkesztjük a Duj Dzséne - Ketten folyóiratot. Számunkra, akik nem vagyunk hivatásos kutatók, kérdésként merült fel, hogy mit jelent az a fogalom, hogy civil kutató? Mit kell tennünk? Valóban használhatjuk-e ezt a nevet, hogy kutató? Ha igen, akkor milyen céllal kutatunk? Mit akarunk elérni? Mennyiben hasonlóak a céljaink a hivatásos kutatókkal? Lesz-e a munkánknak hatása? Sorolhatnám tovább a kérdéseket, amelyek akkor merültek fel bennünk, amikor többünket, akik Tiszavasváriban élünk, meghívtak ebbe a csoportba dolgozni, együtt gondolkodni.
Tiszavasvári egy bájos kisváros, ahol a roma közösség aránya folyamatosan emelkedik. Ez a demográfiai változás új kihívásokat és kérdéseket hozott felszínre, nemcsak a helyi többségi társadalom tagjai, hanem a roma lakosok számára is. Felmerül a kérdés: hogyan lehet békében és harmóniában együtt élni, amikor a múltban a romák jelentős része a város két végén, szegregált környezetben élt? Az együttélés művészete új megoldásokat és párbeszédet igényel, hogy a közösség minden tagja megtalálja a helyét ebben a sokszínű társadalomban.
Ebbe a kutatócsoportba egy olyan roma közösség tagjaiból kerültek be asszonyok, akik romani nyelvet is beszélnek. Nyelvük megmaradása is azt bizonyítja, hogy egy nagyon zárt közösségnek kellett maradni, hogy ez a nyelv fennmaradjon. Ugyanakkor ez a zártság már jelzi a kirekesztettséget is.
Kik vagyunk mi, civilek, ebben a közösségben? A romani nyelvet beszélők közül öt roma asszony, valamint öt nem roma asszony csatlakozik hozzánk a kutatás és a folyóirat szerkesztése során. A helyi résztvevők mellett a találkozóinkon változó számú egyetemi tanár és diák is jelen van, akik gazdagítják a diskurzust és hozzájárulnak a közös munkához.
Civil kutatóként először egymást kellett megismernünk, elfogadnunk. Mivel a helyiek közül csak asszonyok vesznek részt a csoportban, így bizonyos témáknál jobban és őszintébben el tudjuk fogadni egymást. Talán könnyebb a beszéd is. Nehezítette a helyzetünket, hogy nem csak arról volt szó, hogy helyiek és Budapestiek dolgoznak együtt, hanem a helyi csoporton belül is romák és nem romák, egy-két tagot leszámítva szinte teljesen ismeretlenül, egymással szembeni bizalmatlansággal, úgyis mondhatnám, hogy előítélettel közelítettünk egymáshoz. Ez az előítélet mind a két részről megvolt. Utólag úgy látom, hogy a nem roma asszonyok tudatlanul is felsőbbrendűséggel érkeztek a csoportba. Pedig akik vállalták itt az együtt tevékenykedést, úgy gondolták, hogy nincs bennük előítélet. A roma asszonyok pedig már a több évszázados kirekesztettség és kisebbrendűségi érzéssel érkeztek. Nem is tudtuk, hogy mit kezdünk majd egymással, akik a civilek között két csoportot alkottunk. Hogyan is lehet így együtt szerkeszteni egy folyóiratot? A szerkesztőbizottság tagjai teljesen más kultúrából, más gondolkodással érkeztek. A különböző nézetek közelítésére, megismerésére szolgáltak azok a workshopok, amelyek témái egymás elfogadását segítették. Egyre nyíltabban és őszintébben beszéltünk egymáshoz, egymásról. Igaz, hogy sokszor a roma asszonyok a sajátos romani nyelven egyeztettek, de az idő múlásával már azonnal fordították nekünk, nem romáknak is az elhangzottakat. A hivatásos kutatók - egyetemi tanárok és diákok - irányították ezeket a megismerő folyamatokat. Az első találkozások alkalmával mi, civilek, akik között van egyetemi végzettségű is, jókat mosolyogtunk azon, amikor bennünket a csoportban kutatónak neveztek. Ahhoz, hogy sikeresek legyünk a folyóirat szerkesztésénél, először az egyenlőtlen kapcsolatokat kellett megszüntetni, és érezni, éreztetni, hogy mindannyian tudunk valamit, mindannyian egy-egy téma tudósai vagyunk. Lehet, hogy más aspektusból közelítünk meg bizonyos témákat, de ezek a témák a mieink. Nekünk kell megoldásokat keresnünk.
Összehoztak bennünket olyan élethelyzetekről való beszélgetések, mint az anyaság megélése, a háztartás vezetése, a vásárlás. Rájöttünk, hogy mennyire egyformán oldunk meg bizonyos helyzeteket. Így lassan oldódtak a bennünk lévő negatív érzések, és egyre inkább felszabadultabban találtuk meg a közös nevezőket. Ugyanakkor fontos jellemzőnk volt mindegyikünknek, hogy Tiszavasváriban élünk, úgymond helyi civil kutatók vagyunk. A hivatásos kutatók mutatják, irányítják a témák feldolgozását, hoznak hazai és nemzetközi gyakorlati és elméleti példákat. Ők azok, akik racionálisabban közelítenek meg egy-egy témát, és akik képesek átfogóbb általánosításokra és következtetések levonására.
Mivel itt élünk, minden egyes mondat és következtetés mély érzelmi hatást gyakorol ránk. Akadtak olyan pillanatok is, amikor sértődtünk egymásra, de a közösen eltöltött idő és találkozások során fokozatosan megismertük egymást annyira, hogy tudtuk, a véleményei nem szándékosan bántóak. Így, lassan, lépésről lépésre alakult ki közöttünk egy olyan intim kapcsolat, ami már messze túlmutatott a puszta munkakapcsolaton, és baráti kötelékek is szőttek közöttünk.
A cikkek írása egy izgalmas és kreatív folyamat volt, amely során minden számhoz egy jól körülhatárolt téma tartozott. Például az otthon és az otthonteremtés köré szerveztük a gondolatainkat. A cikkek megírása előtt csoportos megbeszéléseket tartottunk, ahol közösen vitattuk meg a választott téma aspektusait. Voltak olyan résztvevők, akik önállóan javasoltak címeket, amelyek nemcsak a témához, hanem saját érdeklődésükhöz is kapcsolódtak. Gyakran előfordult, hogy többen együtt írtak egy-egy cikket, ami gazdagította a tartalmat és különböző nézőpontokat hozott be. A csoportunkba hivatásos kutatók és civil szakértők tartoztak, és a roma és nem roma asszonyok közösen dolgoztak, hogy közösen megfogalmazzák gondolataikat és tapasztalataikat. Ez a kollaboratív munka valóban inspiráló élmény volt, amely elősegítette a kölcsönös tanulást és a sokszínűség ünneplését.
Az alkotó folyamatok során hatalmas érzelmi feszültségek keltek életre. A régi időkre való visszaemlékezés egyszerre volt megindító és ijesztő. Kutatóként már a félszavakból is megértjük egymást, de mindig ott lebeg a kérdés: vajon mit fog ebből a város lakossága felfogni? Szinte általános megállapítás, hogy az itt élők gyakran küzdenek előítéletekkel. Amikor a cikkek írásába kezdünk, felmerül bennünk, mivel tudjuk megszólítani a közönséget. Ott van bennünk a félelem is, hogy esetleg támadások érnek minket a helyi közösség részéről. Mi, akik itt élünk, tisztában vagyunk vele, hogy egy-egy leírt mondat, egy történet kellemetlen érzéseket válthat ki valakiből. Ennek ellenére úgy érezzük, hogy mind a hivatásos, mind a hivatás nélküli kutatók számára fontos, hogy az igazságot tárjuk fel, még ha ez kockázatos is.
Könnyű ezt kimondani, de nehezebb megvalósítani. Így sokszor írtuk át a cikkeinket. Már három számunk jelent meg a folyóiratból, de még mindig nehéz lemérni a hatásukat. Egyértelműen látszik, hogy a roma közösségre nagyobb hatással vannak az írásaink. Talán azért is, mert a cikkeknél azért igyekszünk pozitív üzeneteket megfogalmazni. Másrészt nagyon újszerű az, hogy alacsony iskolázottságú, de nagy tapasztalattal élő roma asszonyok újságot írnak. Erre mindenki felkapja a fejét. A nem romák társadalma már visszafogottabb. Talán érzik azt is, hogy sok és valós igazságot üzennek ezek a folyóiratok. Másrészt ez a roma és nem roma együttélés kérdése hazai, de nemzetközi viszonylatban is nehéz téma.
Úgy véljük, hogy műhelyünk nem csupán alkotóhely, hanem inspiráló példa is a közösségi párbeszédre. Egy város fejlődése és javítása csak akkor lehetséges, ha minden helyi csoport hozzájárulhat a véleményével. Kutatócsoportunk ennek a közös eszmecserének egy apró, de rendkívül hatékony mintapéldája.
